Nagyvilág

Trump orra elől elmarták Coloradót

Ted Cruz lett az összetett coloradói előválasztás nyertese. Donald Trumpot nem is érdekelte az állam, inkább New Yorkban kampányol.

Ted Cruz texasi szenátornak további delegáltakat sikerült maga mellé állítania a Republikánus Párt szombati coloradói konvencióján, ezzel megszerezte a nyugati állam valamennyi jelöltállító delegáltjának támogatását.

A bonyolult coloradói választási rendszerben kétszer tartottak választást: a múlt szombaton 21 küldöttről döntöttek konvención, és Cruz győzött, most szombaton pedig 13-ról, és ezúttal is mindenkit sikerült megnyernie. Három további küldöttről a párt vezetői döntenek a napokban.

Coloradóban elemzők szerint borítékolható volt Cruz diadala. Ebben az államban ugyanis nagy az evangéliumi keresztény szavazók lélekszáma, és a texasi szenátor elsősorban őket tudja megszólítani. Esélyesebb vetélytársa, Donald Trump meg sem jelent a szombati konvención, csak hívei és támogatói osztogattak röplapokat.

Oldalvágás New Yorkban

Maga Trump Manhattanben tett látogatást, a szeptember 11-i emlékhelynél és a múzeumban. Kampánystábja közleményt adott ki, amiben közölték, hogy az emlékhely “országunk erejének jelképe, különösen a New Yorkban élőké, akik hihetetlen munkát végeztek a város e negyedének újjáépítésében”. A közlemény szerint “erről szól a New York-i értékrend”. Ez a mondat oldalvágás Cruznak, aki az egyik kampányvitában kárhoztatta, leszólta az úgynevezett New York-i értékrendet.

Cruz a republikánusok és a konzervatívok “messzehangzó sikerét” dicsérte a konvenció utáni, szombat éjjeli közleményében. A texasi politikus coloradói eredménye elemzők szerint megnöveli annak esélyét, hogy a nyári jelöltállító országos konvenció nyílt versenyessé váljon.

Trumpnak eddig 743 delegáltat sikerült megnyernie, Cruzt 545 küldött támogatja, a harmadik jelölt, John Kasich ohiói kormányzó pedig 143 küldöttet szerzett. A konvenció abban az esetben nyílt versenyes, amikor egyik aspiránsnak sem sikerül megszereznie a delegáltak többségét, azaz 1237 jelöltet. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik