Nagyvilág

Nobel-békedíjas külügyminisztere lehet Mianmarnak

Nagy fordulatok pörögnek a Távol-Keleten, a volt katonai diktatúra ellenzéke kormányra lépett, legismertebb tagjuk is bekerülhet a kabinetbe.

Mianmar külügyminisztere lesz a Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kji az általa vezetett Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) párt miniszteri listája szerint, ami kedden jutott a Dpa német hírügynökség birtokába.

Az információt hivatalosan még nem erősítették meg, a házelnök csupán annyit mondott, hogy a 70 éves politikusé lesz a 21 miniszteri poszt egyike. A tárcák élére összesen 18 jelölt van, így néhányan egyszerre több minisztériumot is megkapnak. Aung Szan Szú Kji a nem hivatalos lista szerint a köznevelési és az energiaügyi tárca vezetője is lesz.

“Külügyminiszterként tagja lenne a nemzeti védelmi és biztonsági tanácsnak” – mondta a német hírügynökségnek az NLD egyik képviselője. A 11 fős tanács a kormány legbefolyásosabb testülete, aminek tagja a hadsereg főparancsnoka is.

Bár pártelnökként Aung szava döntő, ő maga nem lehetett az ország elnöke, mivel néhai férje brit állampolgár volt, és gyerekei is azok, az alkotmány pedig tiltja, hogy az államfő bármely családtagja más ország állampolgára legyen.

A tavaly novemberi választások nyomán az NLD által uralt parlament múlt héten a Nobel-békedíjas politikus régi szövetségesét, Htin Kiavot választotta az ország elnökének. Aung korábban már kijelentette, hogy a színfalak mögül ő fog kormányozni. Az új mianmari kormány április 1-én lép hivatalba – írja az MTI.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik