Nagyvilág

A BBC miatt verik a palávert a lengyelek

Putyinizálódott-e Lengyelország? - tette fel a kérdést a BBC, mire maga a lengyel külügyminisztérium kezdett hőbörögni. Ez az új stílus mostanság Varsóban.

Tiltakozott a lengyel külügyminisztérium szerdán a BBC vezetőségénél amiatt, hogy az országról szóló egyik riportjukban annak jártak utána, vajon a konzervatív lengyel kormány vitatott intézkedései “putyinizálódáshoz” vezetnek-e Lengyelországban. A lengyel külügy “elfogultnak” és “felszínesnek” minősítette a BBC munkáját, és úgy vélte, a brit közmédia “nem tartja tiszteletben az újságírói normákat”.

Az “Is Poland being Putinised?” címet viselő, január 20-án bemutatott riport a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt egyik képviselőjének nyilatkozatait idézte, valamint azt, ahogy lengyelek tiltakoznak a közmédiára és az alkotmánybíróságra vonatkozó újabb rendelkezések ellen.

A Jaroslaw Kaczynski vezette PiS tavaly októberben került hatalomra, azóta Európa-szerte kemény bírálatok érték a közmédiát vagy az alkotmánybíróságot érintő törvénymódosítások miatt. A lengyel lakosság egy része többször is utcára vonult az intézkedések ellen.

Jogállam? Hol? Mi?

Az Európai Bizottság a kormány egyes intézkedései miatt január közepén előzetes vizsgálatot indított a lengyel jogállamiság ügyében, és a lengyelországi helyzetet ezután az Európai Parlamentben is megvitatták.

A “putyinizálódás” kifejezéssel a BBC Vlagyimir Putyin orosz elnökre, és az ő tekintélyelvű kormányzására utalt, ami a nyugati média szerint több kelet-közép-európai országban is követőkre talált. Ugyanakkor Lengyelország és Oroszország között – részben a történelmi viszályok miatt – hagyományosan feszült a viszony, ráadásul a jelenlegi varsói vezetés kimondottan gyanakodva tekint az orosz kormányra, többek között a korábbi lengyel elnök, Lech Kaczynski (a jelenlegi PiS-vezető ikertestvére) halálát okozó 2010-es szmolenszki repülőgép-szerencsétlenség miatt – írja az MTI.

Varsóban amúgy mostanság eléggé vicsorognak minden kritikára, képesek voltak egy karneváli kocsi miatt nekimenni a németeknek is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik