Nagyvilág

Nagy csatába mennek a kurdok Irakban

jazidik a szindzsár-hegyen (jazidi, )
jazidik a szindzsár-hegyen (jazidi, )
Nagy offenzívát indított a kurd haderő a tavaly könnyen feladott Szindzsár visszafoglalására. Ha sikerült a hadjárat, a sokat szenvedett jazidi kisebbség hazatérhet.

Nagy offenzívát indítottak a kurd erők az iraki Szindzsár városának visszavételéért az Iszlám Állam ellen – írja a BBC. A hadjáratot támogatja az amerikaiak vezette légierő is. Szindzsár stratégiai helyzetben fekszik, a két ISIS-fellegvár közti összeköttetést lehetne átvágni vele Moszul és Rakka között.

Tavaly nyáron esett el a város, akkor a jazidi kisebbség tagjai tízezrével menekültek el, akik nem tűntek el időben, azokat elrabolták, megölték. A jazidi nők egy részét szexrabszolgaként adták tovább. A közeli Szindzsár-hegyre menekültek sokan, innen helikopterrel menekítették ki őket az iraki és amerikai erők, de sokan azóta itt élnek.

A mostani hadjáratban a kurd pesmerga erők hatezer harcosa vesz részt, hozzájuk csatlakozott az 1500 fős Szindzsár Ellenálló Egységek, azaz a jazidik milicistái, valamint 300 kurd gerilla a törökországi PKK-tól.

Az ügyben sok a vita. Egyfelől a kurdok szeretnék a központi iraki erők előtt elfoglalni a területet, hogy a sajátukénak mondhassák. Másfelől a jazidik dühösek a kurdokra, hogy tavaly harc nélkül feladták a várost. Az ISIS jazidik elleni kegyetlenkedései voltak a fő kiváltó okai, hogy az USA elkezdte a légi hadjáratot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik