Nagyvilág

Obama nem számol katonai mentőakcióval Irakban

Sikerült felszámolni az iszlamista erők ostromát az észak-iraki Szindzsár-hegységben, ezért nem lesz szükség katonai mentőműveletre a térségben, de az amerikaiak folytatják majd a szelektív bombázásokat - mondta csütörtökön az amerikai elnök.

Az amerikai elnök a Massachusetts állambeli Martha’s Vineyardban – ahol szabadságát tölti – újságíróknak elmondta: Észak-Irakban az amerikai katonai felderítő tevékenység nyomán szerinte nem lesz már szükség külön akcióra a menekültek mentésére, mint ahogy szükségtelen további humanitárius segélycsomagokat ledobni repülőkről.

A helyszíni állapotokat az amerikai katonai felderítők mérték fel szerdán az Iszlám Állam (IÁ) fegyveresei által ostromlott Szindzsár térségében. Az amerikai hadsereg különleges egységéhez tartozó osztag tanulmányozza az ott rekedtek kimenekítésének lehetőségeit, de az amerikai kormányzat arra a következtetésre jutott, hogy a korábban gondoltnál jóval kisebb a hegységben rekedtek száma, mert az iszlamisták elleni légicsapásoknak köszönhetően sokan el tudtak menekülni. Könnyítettek a bujkálók helyzetén a levegőből ledobott élelmiszer- és ivóvízsegélyek is.

Erre utalt Obama is, aki elmondta: az ivóvíz és az élelmiszer eljutott a rászorulókhoz, és a menekültek ezreinek sikerült az elmúlt éjszakákon épségben elhagyni  a hegyet. A még ott maradt civileket segítik az evakuálásban a kurd csapatok és a jazidi közösséghez tartozó polgári lakosok. A helyszínen bevetett amerikai katonák hamarosan visszatérnek az Egyesült Államokba – mondta az elnök, hozzáfűzve, hogy a helyzet továbbra is súlyos Irak északi részén, sok iraki szenved az IÁ terrorjától. Egyelőre az amerikaiak folytatják a szelektív bombázásokat.

Az amerikai elnök beszélt az egyesült államokbeli St. Louis zömmel feketék lakta Ferguson peremkerületében kitört zavargásokról. Kifejezte aggodalmát amiatt, hogy immár negyedik napja folytatódtak az erőszakba torkolló tüntetések Fergusonban amiatt, hogy a hétvégén egy rendőr lelőtt egy fegyvertelen fekete tinédzsert. Egyformán bírálta a zavargások kirobbantóit és a szerinte túlzott rendőri erőszakot is, hangsúlyozva: az a cél, hogy az emberek biztonságát a szólás- és gyülekezési szabadság csorbítása nélkül lehessen szavatolni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik