Nagyvilág

Az ukrán egyházak elutasítják a melegházasságot

Az Ukrajnában működő keresztény, zsidó és muzulmán egyházak tiltakoznak az ellen, hogy az ország alkotmányában módosítsák a házasság intézményére vonatkozó passzust.

Az Ukrajnai Egyházak Országos Szövetsége veszélyforrást lát az alaptörvény második fejezetének az európai uniós jogharmonizáció jegyében tervezett módosításában. A katolikus egyház támogatását élvező Mozgalom az életért civil szervezet szerint például az ukrán nemzeti tradicionális értékekkel ellentétes az, ha a házasság intézménye nem a férfi és nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget jelenti.

Az ukrajnai görögkatolikusok szintén ellenzik a tervezett új megfogalmazást, ami így hangozna: „A házasságra és a családalapításra való jogot a törvény garantálja. A házastársakat egyenrangú jogok illetik meg a házasságban és a családban.” Az Ukrán Görögkatolikus Egyház közleménye szerint egy dolog a nemzetiségen, valláson és egyéb jellegeken alapuló diszkrimináció kizárásának kérdése, s teljesen más a hagyományos családi értékek megóvása.

Az Egyházak Szövetsége levélben kérte az alkotmányozó bizottságot, hogy őrizze meg az alaptörvényben annak a pontos meghatározását, hogy a házasság egy férfi és egy nő között köttetik.

A zömében ortodox vallási eszmékre támaszkodó ukrán társadalom részéről megnyilvánuló általános melegellenesség a minap a törvényhozásban is megnyilvánult. Kiderült, hogy a honatyák többsége akár az uniós vízummentességet is hajlandók feláldozni azért, nehogy bekerüljön a munka törvénykönyvébe a szexuális beállítottságon alapuló diszkrimináció tiltásáról szóló passzus. Márpedig ez a módosítás lényeges részét képezi az EU által támasztott követelményeknek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik