Külföld

Netanjahu tanácsadója lerasszistázta Obamát, Kerryt pedig egy 12 éves gyerekhez hasonlította

24.hu
24.hu

hírgyáros. 2015. 11. 06. 07:06

Nyugtalanítónak és sértőnek nevezte az amerikai külügyminisztérium szóvivője csütörtökön azt, hogy az izraeli kormányfő új médiatanácsadója antiszemitizmussal vádolta meg Barack Obama elnököt, és azt állította, hogy John Kerry külügyminiszter szellemi képességei egy 12 éves gyermekével egyenlők.

John Kirby, az amerikai diplomáciai tárca szóvivője közölte, hogy a minisztérium felvette a kapcsolatot Benjámin Netanjahu miniszterelnökkel, aki közölte, hogy a jövő héten esedékes washingtoni amerikai-izraeli csúcsot követően “felül fogja vizsgálni” Ran Barac kinevezését.

Az egymással hűvös viszonyban álló Obama és Netanjahu először találkozik majd azt követően, hogy Izrael heves ellenzésének dacára júliusban megállapodás született a “hatok” (az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjai és Németország) valamint Teherán között az iráni nukleáris program korlátozásáról és az Iránt sújtó nemzetközi szankciók enyhítéséről.

Barac feladata: Izrael hírnevének javítása

“Úgy gondoljuk, hogy (Baracnak) az amerikai tisztségviselőkkel – köztük az elnökkel és Kerry külügyminiszterrel – kapcsolatos megjegyzései nyugtalanítóak. Nyilvánvalóan elvárjuk minden országtól, főleg a legközelebbi szövetségeseinktől, hogy tisztelettel és az igazságnak megfelelően nyilatkozzanak vezető amerikai kormányzati tisztségviselőkről” – jelentette ki Kirby.

Az Izrael hírnevének javításával szerdán megbízott Baracnak a közösségi médiában és egy cikkben megjelent minősítései már a kinevezését megelőzően ismertek voltak. A 42 éves filozófiatanár ezekért Netanjahutól telefonon és közleményben is bocsánatot kért. A kormányfő elhatárolódott a botrányos megjegyzésektől, de értésre adta, hogy a kinevezés érvényben marad.

Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője üdvözölte Barac bocsánatkérését, és leszögezte, hogy ezek a minősítések nem fogják meggátolni Obamát és Netanjahut abban, hogy előmozdítsák a két ország kölcsönös érdekeit. Diplomatikus megjegyezést tett ugyanakkor arra, hogy az izraeli miniszterelnök maga válogatja meg, ki szolgálhat a kormányában, és ki képviseli őt és országát.

 

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.