Nagyvilág

Blokád alá vették a Krímbe vezető utakat

Krími tatárok többek közt a Jobboldali Szektorral kiegészülve blokád alá vettek ukrajnai utakat.

Ukrajnai civilek Musztafa Dzsemilev ukrán parlamenti képviselőnek és Refat Csubarovnak, a medzslisz (a tatárok törvényhozó és kormányzó  testülete) jelenlegi, a Krímből száműzetésbe vonult elnökének vezetésével vasárnap úgynevezett “termékblokád” alá vették az ukrajnai Csongar, Csaplinka és Kalancsak településekről a Krímbe vezető utakat. Értesülések szerint az akcióban részt vesznek a Jobboldali Szektor (PSZ) szélsőséges ukrán szervezet tagjai is.

Nincs szárazföldi szállítás

Az ukrajnai Herszoni terület útjain azonban nemcsak a Krímbe tartó kamionokat, hanem a félszigetről Ukrajnába tartó teherautókat is feltartóztatják. Az interneten megtekinthető felvételek alapján a kamionsorok több kilométer hosszúak. Az aktivisták a hírportálokon közzétett képek alapján azonban viszonylag kevesen vannak, az “útlezárást” betoncső darabokkal, gumiabroncsokkal, szöges útzárral jelölik.

Csubarov korábbi közlése szerint az akció tiltakozás a krími lakosok szisztematikus elnyomása ellen. Nem zárta ki, hogy a “termékblokáddal” elérik azt is, hogy Ukrajna felfüggessze az áramszállítást az emberi jogokat szerinte figyelmen kívül hagyó Krímnek.

A krími hatóságok közlése szerint jelenleg nincs áruszállítás a félszigetre Ukrajna irányából. Az utasforgalom és a közúti személyszállítás azonban a megszokott módon folytatódik mindkét oldalról.

Nem okoz komoly gondot

Ilja Kiva, a Herszoni terület rendőrkapitány-helyettese közölte, hétfőre virradóra egy darab gépjármű sem hatolt át a “blokádon”. Kiva a vasárnap megkezdett akció előtt közölte, a krími tatárok műveletét több mint száz rendőr és a Herszon nevű különleges zászlóalj tagjai biztosítják. Hétfőn arról nyilatkozott, hogy az akció az igazságügyi szervek felügyelete és támogatása mellett zajlik.

Szergej Akszjonov, a Krími Köztársaság vezetője közölte, a blokád nem teremt “kritikus” helyzetet a félsziget számára, ugyanis jelenleg már a krími piacokon lévő termékek kilencvenöt százaléka orosz.

Eközben odesszai aktivisták bejelentették, hogy lezárják a Dnyeszter menti Köztársaság határához közeli Kucsurgan település határátkelőjét. Az Azov ukrán zászlóalj odesszai szárnyának közleménye szerint a nemzetközileg el nem ismert oroszbarát moldovai köztársaság politikai menekültjei akciójukkal a krími tatárokat támogatják.

Oroszország Viktor Janukovics ukrán elnök megbuktatását követően tavaly márciusban elcsatolta a Krímet Ukrajnától. A krími tatárok és az ukránok arra panaszkodnak, hogy az orosz hatóságok elnyomják őket, szabadságjogaik jelentős mértékben sérültek a hatalomátvétel óta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik