Nagyvilág

Templomi betörőt lőtt egy amerikai lelkipásztor

Templom(960x640).jpg (Array)
Templom(960x640).jpg (Array)

A bűnöző biztos nem számított arra, hogy az isten házában egy felfegyverkezett pappal kerül szembe, aki erőszakkal is kész megvédeni magát.

Élete egyik nagy hibáját követte el egy 27 éves amerikai férfi, aki kedd hajnalban tört be egy teaxsi kisváros egyik templomába, hogy kirabolja a helyet. Az épület azonban nem volt üres. Ott aludt ugyanis a templom lelkipásztora, Benny Holmes, akinek – jó texasihoz méltó módon – fegyvere is van.

A helyi sajtóban megjelent beszámolók szerint Holmes felébredt arra, ahogy a betörő bezúzta a templom egyik ajtaját, és azonnal felkapta 9mm-es pisztolyát, hogy megnézze, mi történt. Amikor belebotlott, a férfi kezében Holmes elmondása szerint egy elektronikai eszközökkel teli doboz volt.

„Felszólítottam, hogy álljon meg, de nem tette” – mondta el a ABC13 televíziónak Holmes. A lelkipásztor végül akkor lőtte meg a betörőt, amikor a férfi elindult felé. Majd együtt imádkozott vele, amíg a rendőrök ki nem érkeztek.

 Benny Holmes fegyverrel a kezében védte meg templomát a betörőtől
Fotó:ABC13
 

A 27 éves Lee Marvin Blue a jobb vállán sebesült meg és mentőhelikopterrel szállították kórházba. A férfi ellen betörés vádjával indítottak eljárást. Mindeközben a lelkipásztor ellen semmilyen eljárást nem indítottak a helyi hatóságok, mert önvédelemből lőtte le a betörőt.

Nem ez volt az első eset, hogy az egyébként vietnámi veterán Holmes azzal került be a hírekbe, hogy bűnözőt fogott. Tavaly egy nőt sikerült megállítania, akit a település portáiról lopkodta az oda kiszállított csomagokat. A tolvajt fegyverrel a kezében kényszerítette a földre a háza előtt, és ott tartotta, amíg a rendőrök kiérkeztek. Akkor a helyi sajtónak elmondta: következő istentiszteletén arról fog beszélni a hívőknek, hogy „Isten miért mondta, hogy fegyverezzétek fel magatokat”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik