Nagyvilág

Orosz rakétákat telepítettek az EU határára

Raketa(960x640)(1).jpg (rakéta, )
Raketa(960x640)(1).jpg (rakéta, )

Iszkander-M típusú rövid hatótávolságú harcászati ballisztikus rakétákat telepítettek az európai uniós tagállamokkal is határos oroszországi nyugati katonai körzetben.

Aggasztóak az Iszkander-M rakétáknak Kalinyingrád térségébe történő telepítésére vonatkozó tervek. Ezt Lengyelország már számtalan alkalommal hangoztatta – közölte a lengyel külügyminisztérium sajtószolgálata. A lengyel minisztérium ugyanakkor leszögezte, hogy a rakétatelepítésről nincsen semmilyen hivatalos orosz információja.

A lengyel álláspont szerint ez az egész NATO ügye, és meg kell várni a NATO-ban és az Európai Unióban folytatandó konzultációkat és reagálásokat. A 2004 óta NATO- és EU-tag balti államok szintén aggodalmuknak adtak hangot. Világos, hogy a hír aggasztó, mert megváltozik a térségben az erőegyensúly. A NATO és Oroszország erői közötti erőegyensúlyt nem változtatja meg, de a térségbelit mindenképpen  – hangsúlyozta Artis Pabriks lett védelmi miniszter.

2011-ben Dmitrij Medvegyev orosz elnök jelentette be az Iszkanderek telepítését a nyugat-oroszországi régióba, és azt az amerikai rakétavédelmi rendszer európai telepítésével szembeni intézkedésnek nevezte. Az orosz védelmi minisztérium hétfőn elismerte, hogy a rakétákat hadrendbe állították.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik