Nagyvilág

Emberiesség elleni bűncselekménnyel vádolja Szíriát az ENSZ

A szíriai kormányerők fegyvertelen nőket és gyermekeket gyilkoltak, lakóterületeket bombáztak, és sebesült felkelőket kínoztak a kórházakban.

Az ENSZ független szakértői jelentése szerint emberiesség elleni bűncselekményeket követtek el a szíriai kormányerők, és a felelősségre vonható személyek sora egészen Bassár el-Aszad szíriai elnökig terjed. Paulo Sergio Pinheiro brazil professzor által vezetett szakértői csoport bizalmas listát készített a felelősnek tartott parancsnokokról és tisztségviselőkről, és perbefogásukat szorgalmazták.

A lista néhány, visszaéléseket elkövető felkelő csoportot is megemlít, hangsúlyozva, hogy azok dimenziója és szervezettsége nem vethető össze az állam erőszakszervezetei által elkövetett bűntettekkel.

Az ENSZ legfrissebb jelentésében hangsúlyozta, hogy a damaszkuszi vezetés nyilvánvalóan nem védte meg a népét, s a szíriai hadsereg tavaly november óta súlyosan és módszeresen megsértette az emberi jogokat. A tavaly augusztus óta tevékenykedő ENSZ-testület novemberben tette közzé első jelentését Szíriáról, s azóta 136 újabb áldozatot hallgatott ki.

A jelentés megbízható forrásokra hivatkozva közölte, hogy a tavaly márciusban kirobbant felkelés alatt több mint 500 gyermek veszítette életét a szíriai hatóságok és a lázadók összecsapásaiban. Tavaly december számít a leghalálosabb hónapnak, amikor 80 kiskorú halt meg, idén januárban pedig 72. Az áldozatok száma összesen elérte a 7600-at, többségük polgári személy.

A jelentésből kiderül az is, hogy az arab ország 12 városának 38 fogva tartási központjában követtek el kínzásokat, a humanitárius helyzet pedig egyre rosszabb; mintegy 70 ezer ember kényszerült elhagyni lakhelyét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik