Nagyvilág

Fukusimai vizet ivott egy japán képviselő

Az atomerőműből származó vizet ivott a japán parlament egyik tagja, bizonyítandó a sugármentesítését végző berendezések hatékonyságát.

A híradások bejátszásain Szonoda Jaszuhiro idegesnek látszott, amikor felhörpintette az előzőleg megtisztított vizet. Azután vállalkozott erre a “mutatványra”, hogy újságírók kérdésekkel bombázták, és arra kérték: bizonyítsa be, hogy az atomerőmű környékén tiszta a víz.

“Tisztában vagyok azzal, hogy csupán a vízivás nem bizonyítja a víz tisztaságát. A legjobban az adatok közzétételével lehet ezt bebizonyítani” – mondta a képviselő a bemutató után.

A márciusi földrengésben és szökőárban súlyosan megrongálódott Fukusima 1. atomerőműben a szakemberek annak idején több ezer tonna vizet használtak fel a nukleáris fűtőanyag hűtésére. A reaktorok és a turbinák épületeiben összegyűlt vizet a helyszínen megtisztítják (ebből ivott a képviselő), majd visszavezetik a létesítmény hűtőrendszerébe.

A baleset után több mint fél évvel a japán hatóságok energiatakarékosságra buzdítják a lakosságot, tekintettel arra, hogy a szigetországban lévő 54 atomreaktor közül csak tíz működik. Nyáron még arra kérték a lakosokat, hogy kevesebbet használják a légkondicionálókat, mellőzzék az öltönyt és a nyakkendőt, és öltözzenek könnyebben. Kedden viszont a kormány újabb kampányt hirdetett, és a tél közeledtével már azt javasolja a japánoknak, hogy legfeljebb 20 fokra fűtsék fel otthonaikat és irodáikat, öltözzenek rétegesen, napközben viseljenek kesztyűt és harisnyát, illetve egyenek meleg ételeket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik