Nagyvilág

Hetven halott a hatalmas szomáliai robbantásban

Főleg tanulni vágyó diákok haltak meg a szomáliai főváros erősen védett kormányzati részében történt merényletben.

A hatalmas robbanást egy teherautóba elrejtett bomba okozta a mogadishui kormányzati negyednél, ahol a támadás idején több száz ember várakozott ösztöndíjról szóló eredményekre. Szemtanúk elmondása szerint a merénylő a járművel nekihajtott a komplexum ellenőrzőponttal védett bejáratának, majd felrobbantotta bombáját.

A robbanásban több épület is összedőlt, közelben álló autók és fák gyulladtak ki, és mindenfelé a felismerhetetlenségig összeégett holttestek és súlyos sérülést szenvedett sebesültek hevertek. A mentőalakulatok egyik tagja a BBC-nek elmondta: a robbanástól több száz méternyire is találtak leszakadt testrészeket.

A merényletben az eddigi adatok szerint legalább hetven ember halt meg, míg a sebesültek száma eléri a negyvenet. Egyes hírek szerint azonban a halálos áldozatok száma eléri a százat. A merényletben ugyanakkor egy magas rangú kormányzati tisztségviselő sem halt meg, annak ellenére, hogy a robbanásban összedőlt épületben nyolc minisztérium is működött.

A támadást az al-Shabaab iszlamista szervezet vállalta magára. Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal szövetséges csoport fegyveresei augusztus elején kivonultak Mogadishuból. Elemzők szerint a szervezet a lépés után növelni fogja a bombamerényletek számát, köztük az öngyilkos merényletekét, amelyek 2007 előtt szinte teljesen ismeretlenek voltak az afrikai országban.

Ez a mostani merénylet lehet a szervezet legtöbb halálos áldozattal járó támadása a 2010 júliusában, az ugandai fővárosban történt robbanást óta, amelyben 76 ember halt meg – közölte az Al Jazeera.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik