Nagyvilág

Szétlőttek egy falut a szíriai kormányerők

A pénteki imát követően tüzet nyitottak az utcákra áramló tömegre egy Hama melletti településen. Hatan meghaltak, és tízen megsebesültek.

“A reggeli órákban buszokról és géppuskákkal megrakott teherautókról leszálló katonák és biztonsági rendőrök rohamozták meg Hilfaját. Két órán keresztül voltak itt, és ez idő alatt a lakosság megfélemlítése céljából vaktában lövöldözni kezdtek” – mondta az egyik emberjogi aktivista a Reuters hírügynökségnek telefonon.

A szíriai hadsereg a múlt héten kezdett nagyszabású offenzívába az ország északnyugati részén fekvő Hama városának környékén, hogy elejét vegye a demokráciapárti tüntetéseknek, továbbá hogy felkutassa a Bassár el-Aszad elnök hadseregét elhagyó katonákat. A 700 ezer lakosú Hama augusztus elején az egyik legsúlyosabb csapást szenvedte el a szíriai biztonsági erőktől az államfő távozását követelő demonstrálókkal való kiterjedt leszámolás következtében.

Az elmúlt két napon a kormányerők a török határ közelében lévő északnyugati régióban is megjelentek. Szemtanúk beszámolója szerint néhány tucat harcjármű kíséretében több száz egyenruhás jelent meg és lőtte nehézgépfegyverekkel Dzsabal-az-Závíja térségének legalább tíz falvát és városát egy közeli főútról, miután lezárták a régióba vezető utakat, és elvágták a kommunikációt.

Pénteken a libanoni hadsereg azt közölte, hogy csütörtökön a szíriai hadsereg katonái 200 méter mélyen behatoltak Libanon területére, amikor kormányellenes tüntetőket vettek üldözőbe. Az akció közben leadott lövések egy libanoni katonai járművet is eltaláltak.

Az NNA libanoni állami hírügynökség arról számolt be, hogy a szíriai Dzsabal al-Kenajsze környékéről libanoni területre lőttek, és ott egy polgári személyt megsebesítettek. A libanoni oldalon, Akkar közelében több száz szíriai menekült él, akik a biztonsági erők bosszújától tartva hagyták el hazájukat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik