Nagyvilág

Dezertálnak a jemeni állambiztonságiak

Több mint 300-an csatlakoztak az elnök távozását követelő felkelőkhöz - közölték szerdán ellenzéki források.

A kormányerők tömeges átállása nagy siker a 33 éve hatalmon lévő Ali Abdállah Száleh elnök ellen hónapok óta tüntetők mozgalma számára.

“A szanaai Változás térről érkezett egy bejelentés, hogy a Köztársasági Őrség 150 katonája, a Központi Biztonsági erők 130 fegyverese, illetve 60 rendőr csatlakozott a forradalomhoz” – olvasható ez ellenzék üzenetében. A kormány oldaláról eddig még nem erősítették meg, hogy a Száleh elnök fia által vezetett Köztársasági Őrségből is valóban dezertáltak volna a katonák. Ha ez beigazolódik, az újabb súlyos vereséget jelent a három hete Szaúd-Arábiában ápolt elnök számára.

A dezertálások ellenére a hadsereg szerdán újra heves támadást indított a jemeni al-Kaida egyik központjának tartott Zindzsibár város környéke ellen. Az összecsapásokban legkevesebb 30 ember, köztük egy ezredes és a hadsereg 15 katonája életét vesztette. A harcokban részt vevő jemeni légierő tévedésből egy kisbuszra is csapást mért, az incidensben négy civil halt meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik