Nagyvilág

Spanyol tüntetés: “Meg fogjuk bénítani az országot”

Ezrek gyűltek össze vasárnap Madridban, hogy a magas munkanélküliség és a súlyos megszorító intézkedések ellen tiltakozzanak.

A több tízezres, mindenféle korú és világnézetű résztvevőkből kialakult tömeg hat menetben érkezett a város különféle részeiből a parlament épületéhez.

“A munkanélküliség ellen! Szervezd meg magadat és harcolj! Vonuljuk együtt a munkanélküliség és a tőke ellen!” – volt olvasható az egyik menet által vitt nagy transzparensen.

“A mostani helyzetet kiváltó bankoknak és kormányoknak tudniuk kell, hogy nem fogadjuk el az intézkedéseket és a költségvetési kiadások megkurtítását, azt akarjuk, hogy meghallgassanak bennünket” – áll a tüntetéseket szervező mozgalom felhívásában.

“Fel kell készülnünk az általános sztrájkra. Meg fogjuk bénítani az országot” – hangoztatta az egyik szónok.

Hasonló megmozdulásokat tartottak több más spanyol városban, így Barcelonában, Valenciában és Sevillában is. A rendőrség nagy létszámban jelent meg a tüntetéseken, miután május végén egy tiltakozó akció összecsapásokba torkollott.

José Luiz Rodríguez Zapatero kormányfő reményét fejezte ki, hogy békések lesznek a tüntetések.

“A demokrácia szent és sérthetetlen törvénye, hogy a jogokat békésen kell gyakorolni” – mondta.

Közel kétévi recesszió után a munkanélküliségi ráta – 21,3 százalék – a legmagasabb az euroövezet 17 tagországa közül, a 16 és 29 éves korosztály körében pedig 35 százalékos.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik