Nagyvilág

Merényletet kíséreltek meg Schmitt ellen?

A szerb biztonsági szolgálat tagjai elfogták egy belgrádi, fekete BMW tulajdonosát, akiről azt gyanítják, hogy merényletet tervezett Schmitt Pál ellen.

Arra gyanakodnak, hogy a fiatal megpróbálta feltartóztatni azt a járműsort, melyben Schmitt Pál is utazott belgrádi látogatásakor – írja a szerb Alo!.

A rendőrök a Száva Központnál állították meg az autót, miután áthajtott az úton. Az autó átvizsgálásánál nem került elő fegyver, de a sofőrt letartóztatták. A Biztonsági Információs Ügynökség – akárcsak a terrorelhárítási ügynökség – háromszor hallgatta ki őt azzal a gyanúval, hogy meg akarta ölni a magyar elnököt, a fiatalember azonban tagadta ezt. A lap forrása szerint a sofőrt már az az ötlet is sokkolta, hogy bármit is el akart volna követni. El sem tudja hinni, ami vele történik, és kitartott állítása mellett, hogy a barátaival önfeledten elindult Új-Belgrádból a központba egy italra, és nem is tudta, hogy Schmitt Belgrádban van. Egyedül azt ismerte el, hogy közlekedési vétséget követett el, míg az összes többi vád – ahogy állította – nevetséges.

Annak a gyanújával, hogy Schmitt volt a célpont, a nyomozati bíró elrendelte a 30 napig tartó őrizetbe vételét, terhelve ezt azzal, hogy hivatalos személy munkáját akadályozta a biztonsági feladatának végzésében. A nyomozás Schmitt elleni merénylet ügyében folytatódik. A lap arra a 2003-as esetre emlékeztet, amikor egy férfi teherautóval rohant a Djindjic miniszterelnököt szállító konvojba a ferihegyi gyorsforgalmi úton – ezért ilyen fontos az elővigyázatosság.

A Terrorelhárítási Központnak nincs tudomása arról, hogy Schmitt Pál ellen merényletet kíséreltek volna meg május eleji, hivatalos szerbiai látogatása alatt – írta Hajdu János, a szervezet főigazgatója közleményében szerda délután.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik