Nagyvilág

Nemzetiségi feszültségtől tartanak március 15-én Kárpátalján

Az idei március 15-i magyar ünnepi rendezvény megtartásának elhalasztását fogja kérni Beregszász vezetésétől a Kárpátalja megyei államhatalom.

Azért kérik az ünnepségek elhalasztását, mert az államhatolm tart a nemzetiségi feszültség fokozódásától a régióban, ahol ukrán szervezetek is ezen a napon emlékeznek meg a terület 1939-es magyar visszafoglalásakor elesett ellenállókról – adta hírül szombaton egy kárpátaljai hírportál.

Az ungvári ua-reporter.com honlap értesülése szerint Viktor Baloga, a Kárpátalja megyei tanács (közgyűlés) elnöke egy pénteki ungvári tanácskozáson azt mondta: nem kell élezni a helyzetet a megyében. Ezért – tette hozzá – személyesen fogja kérni Beregszász vezetését, hogy tegye át egy másik napra a (magyar) forradalom évfordulójának megünneplését.

A hírportál, amely szerint egyelőre nem tudható, hogyan reagálnak Baloga kérésére Beregszászban, arra emlékeztetett, hogy Huszton 1939. március 15-én kiáltották ki Kárpát-Ukrajna függetlenségét, s a magyarok is ugyanezen a napon ünneplik az 1848-as nemzeti forradalmuk évfordulóját. Bonyolítja a helyzetet – így az internetes orgánum -, hogy 1939. március 15-én és 16-án a térségbe bevonuló magyar csapatok egyenlőtlen harcban győzték le a helyi fiatalokból toborzódott, Husztot a megszállástól védő ukrán szics-gárdistákat. Róluk minden évben március 15-én emlékeznek az egykori csata helyszínén, a Huszt melletti Vörös Mezőn épített emlékműnél.

Kárpátalján 1989 óta, amikor az akkori szovjet hatóságok első ízben engedélyezték a kárpátaljai magyaroknak a március 15-i megemlékezések nyilvános megtartását, eddig még nem volt példa sem az ünnepségek elhalasztására, sem azok megzavarására ukrán nacionalisták által, még 2009-ben sem, amikor a magyar nemzeti ünnep napjának hajnalán fehér festékkel öntötték le Petőfi Sándor Ungvár központi terén álló szobrát.

Baloga kijelentése azért is szokatlan, mert a magyar és ukrán megemlékezések helyszínei földrajzilag távol esnek egymástól. A március 15-i köztéri ukrán rendezvényeket Huszt környékén tartják, Ungváron rendszerint csak koszorúzási ünnepségek vannak Avgusztin Volosinnak, Kárpát-Ukrajna elnökének a szobránál.

A vereckei magyar honfoglalási emlékmű megrongálásában érintett szélsőjobboldali Szvoboda párt Kárpát-Ukrajna kikiáltásának 72. évfordulója alkalmából március 15-re autós emléktúrát hirdetett, de a Vereckei-hágóról induló menet – annak interneten közzétett útvonala szerint – nem érinti Ungvárt, Munkácsot és Beregszászt, ahol a magyar nemzeti ünnep legnagyobb rendezvényeit tartják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik