Nagyvilág

Átrepült a görög légtéren Kadhafi egyik gépe

Kairóba vitt üzenetet a repülő. "Nagyon fontos személy" nem volt a fedélzetén.

A líbiai kormány egyik magas beosztású tagja ült azon a repülőgépen, amely szerda délután landolt Egyiptomban – tudta meg az Associated Press egy neve elhallgatását kérő reptéri hivatalnoktól. Elmondta azt is, a líbiai repülőgép Görögország légterén keresztül érkezett Egyiptomba.

A hírügynökség úgy tudja, hogy az érintett személy Abdul-Rahman bin Ali al-Saiid al-Zawi, aki Moammer Kadhafi személyes üzenetét vitte Egyiptomba. A Kadhafi által küldött üzenet tartalmáról egyelőre nem érkezett jelentés.

Az említett kormányhivatalnok nem más, mint a líbiai logisztikai és beszerzési hatóság feje. A repülőgép útban Egyiptom felé érintette a görög és máltai légteret is, melyet az athétni állami televízió is megerősített, hozzátéve, hogy az említett üzenet tartalmáról nekik sincsen tudomásuk.

Az átrepülést az athéni védelmi minisztérium is megerősítette. A repülőgép – egy Falcon 900-as kisgép – Tripoliban szállt föl, úti célja az egyiptomi főváros, Kairó volt. Útja során Kréta szigetétől nem messze délnyugatra haladt el, ezért kellett berepülési engedélyt kérnie a pilótáknak a görög légiirányítástól.

A görög légierőnél közölték, a gépen nem tartózkodik “nagyon fontos személy”.

Kadhafi kedd este Jeórjiosz Papandreu görög kormányfővel folytatott telefonbeszélgetést. Papandreu állítólag azt tanácsolta a líbiai vezetőnek, hogy járuljon hozzá a líbiai válság békés megoldásához.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik