Nagyvilág

Török elnök: az “Európa-erőd” illúzió

"Az Európa-erőd gondolata nem ésszerű döntés, csak illúzió" - mondta Abdullah Gül török elnök az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének keddi ülésén a bevándorlók helyzetéről beszélve.

Gül szerint a befogadó országoknak és a bevándorlóknak is arra kell törekedniük, hogy elkerüljék a “párhuzamos közösségek” kialakulását, ugyanis az emberek nem lehetnek egyszerre “elkülönültek és egyenlők”. A török elnök rámutatott: szomorú – és gyengíti Európát -, hogy szavazók tömege voksol olyan pártokra, amelyek “a bizonytalanság, a munkanélküliség és a nyomor okát a bevándorlókban látják”.

A politikus keddi beszédében kiemelte, hogy a gazdasági válság által sújtott Európa olyan értékek hordozója, amelyek “még évszázadokig az emberiség vezérfonalaként fognak szolgálni”. “A kontinensek és országok relatív gazdasági ereje csökkent vagy éppen nőtt a történelem folyamán”, de nem csak ez számít. “Európa hosszú utat tett meg az utóbbi hatvan évben, hogy létrehozzon egy demokratikus rendet, amely a jogállamon és az emberi jogok tiszteletén alapul” – tette hozzá a török elnök, aki szerint Európának nagyobb öntudatra lenne szüksége erejével kapcsolatban, hogy a globális színtér mérvadó szereplőjévé váljon.

A korábbi, megosztott Európában háború és elnyomás dúlt a kontinensen, míg az egységes Európa békéhez és virágzáshoz vezetett – folytatta a török vezető. Gül szerint vigyázni kell, nehogy a diszkriminatív, radikális csoportok által hangoztatott rasszizmus és idegengyűlölet megbontsa a kohéziót.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik