Nagyvilág

Összecsaptak tüntetők és rendőrök Tuniszban

A tuniszi kormányhivatal mellett éjszakázó tüntetők hétfő délelőtt megtámadták az oda vezényelt rohamrendőröket.

Az eldobott kövekre, palackokra könnygáz volt a válasz – jelentette egy tudósító a helyszínről.

Az éjszakai kijárási tilalom ellenére több tucatnyi tüntető töltötte az éjszakát azon a téren, ahol a kormányhivatal épülete található. A délelőtti incidens rövid ideig tartott, de utána is feszült maradt a helyzet a téren.

A szóban forgó tüntetők valószínűleg azokhoz tartoztak, akik vasárnap reggel egy menetben elindultak az ország középső-déli részéből a fővárosba, s hétfő hajnalra megérkeztek oda. A kezdetben néhány száz fős konvoj, a “felszabadítás karavánja” a végére több ezer fősre duzzadt.

A régi-új miniszterelnök, Mohammed Gannúsi a múlt héten bejelentette visszavonulási szándékát, és televíziós beszédében azt mondta, hogy az átmenet csúcspontját a demokratikus és átlátható választások megtartása jelenti majd. A politikus, aki a január közepén megbuktatott elnök, Zin el-Abidin ben Ali országlása idején is kormányfő volt, azt ígérte, hogy hatályon kívül helyezik az antidemokratikus törvényeket, köztük a választási, valamint a terrorellenes harccal és a sajtóval kapcsolatos jogszabályokat. A Gannúsi vezette kormány túlélése szempontjából kulcsfontosságú hét kezdődött hétfőn.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik