Nagyvilág

Sziklára futott egy kanadai óceánjáró luxushajó

Több mint száz embert mentett ki a kanadai parti őrség a Clipper Adventurer óceánjáró luxushajóról, amely a hajózási térképeken nem szereplő sziklára futott.y

Az Adventure Canada utazásszervező cég tájékoztatása szerint a baleset még pénteken történt, olyan helyen, ahol a hajózási térképek 68 méteres vízmélységet jeleztek.

A parti őrség vasárnap mentette ki a 110 utast és a hajó legénységét.

A baleset miatt senki sem sérült meg, az utasok mindössze egy kisebb rázkódást éreztek – mondta az (ügyfeleit minden bizonnyal nem ilyen kalandokkal kecsegtető) Adventure Canada szóvivője, Bill Evans.

Hozzátette: a jármű egy pillanatra sem volt veszélyben, mert belső rekeszfalak és légmentesen záródó ajtók rendszere védi, a legénység mindazonáltal üzembe helyezte a szivattyúkat, hogy elhárítsa az esetleges szivárgásokat.

A kanadai parti őrség az Amundsen jégtörőt vezényelte az utasok és a személyzet kimentésére. A mentőalakulatoknak két napjukba telt, mire elérték a sziklára futott luxushajót, emiatt a kanadai sajtó azt kezdte feszegetni, mi történt volna, ha a Clipper Adventurer nem csak sziklára fut, hanem el is süllyed.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik