Nagyvilág

Burjánzik a korrupció Görögországban

800 millió eurót visz el a korrupció évente Görögországban – áll a Transparency International legfrissebb jelentésében.

A nemzetközi, nem-kormányzati szervezet szerint részben a közszférát átható korrupció is felelős az ország válságos gazdasági helyzetéért. A szervezet által végzett közvélemény kutatás eredményei alapján ugyanis a görög háztartások több mint kilenc százalékátban már előfordult, hogy a közhivatalokban kenőpénzt kértek az adminisztratív folyamatok felgyorsításáért.

A felmérés szerint egy megvesztegetés során a görögök 2009-ben átlagosan több mint ezer eurót fizettek a korrupt hivatalnokoknak.

A megvesztegetés a privát szektorban is előfordul, a megkérdezettek öt százaléka vallotta be, hogy már fizetet kenőpénzt egyes vállalatoknak, amelynek összege átlagosan több mint másfélezer euró volt.

A tanulmány ugyanakkor nem foglalkozik a legmagasabb szinteken zajló korrupcióval, illetve adóelkerülésekkel, amelyekkel együtt feltételezhetően a korrupció valódi mértéke jelentősen magasabb összegre lenne tehető az országban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik