Nagyvilág

Vesztésre áll a NATO a tálibok szerint

Kizárták a tárgyalás lehetőségét a NATO-val az afganisztáni tálib harcosok, meggyőződésük ugyanis, hogy nyerésre állnak.

A szövetséges csapatok ellen harcoló mozgalom ezt azután közölte a BBC hírtelevízióval, hogy amerikai és brit magas rangú katonai tisztviselők felvetették a tálibokkal való tárgyalás lehetőségét.

A kormányellenes mozgalom szóvivője a brit hírcsatornának azt mondta, szerinte az amerikai hadseregben zűrzavar keletkezett Stanley McChrystal főparancsnok leváltása után, így a párbeszéd kezdeményezése csupán a gyengeség jelének tekinthető. A szóvivő ezt azzal is alátámasztotta, hogy ezév júniusa volt a legnagyobb szövetséges veszteségekkel járó hónap a közép-ázsiai konfliktus eddigi történetében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik