Nagyvilág

160 éve nem látott árvíz sújtja Lengyelországot

Donald Tusk kormányfő a Varsóban összehívott válságstáb ülésén azt mondta: a Visztula vízállása egyes helyeken magasabb, mint amit az elmúlt 160 évben valaha is mértek.

A kabinet szerda éjjel azokról a szükséges intézkedésekről tanácskozott, amelyekre a főváros árvízi védelméhez van szükség, azzal ugyanis számolni kell, hogy további gátszakadások következhetnek be.

Becslések szerint a lengyel árvízkárok nagysága elérheti a 2 milliárd eurót.

Csütörtökre virradó éjszaka egy üveggyárat próbált megmenteni az árvíztől több száz katona és tűzoltó a Krakkótól mintegy 200 kilométerre északkeletre fekvő Sandomierzben. Az árvízzel elöntött területről 2700 ember menekült el vagy kellett kimenekíteni.

A kormány jelentése szerint az Odera partján fekvő délnyugat-lengyelországi város, Wroclaw is veszélyben van az árhullám miatt.

Tusk egyelőre nem kíván a katasztrófa sújtotta területeken szükségállapotot kihirdetni, tekintettel annak politikai következményeire. Lengyelországban ugyanis június 20-ára írták ki az elnökválasztást, és a szükségállapot hivatalos bevezetése esetén annak elhalasztását írja elő a törvény.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik