Nagyvilág

A szlovák kormány elítélte a Fidesz tervét

Szlovákia számára elfogadhatatlan, hogy Magyarország intézményesíteni akarja kapcsolatait a Szlovákiában élő nemzeti kisebbségekkel.

“A Szlovák Köztársaság kormánya határozatot fogadott el, amelyben elítélte a Magyar Köztársaság tervét, hogy Szlovákiával való egyeztetés nélkül olyan törvényt fogad el, amelynek területen kívüli hatásai vannak, s amely biztonsági kockázatot jelenthet a Szlovák Köztársaság számára” – jelentette ki Robert Fico miniszterelnök a kormányülésről tartott sajtóértekezletén.

Határozatában a pozsonyi kabinet elítélte a tervezett magyar intézkedést és megerősítette, hogy az ügyben nemzetközi szervezetekhez fordul.

A magyar intézkedés által érintett tárcák vezetőinek elemzést kell készíteniük a helyzetről és ki kell dolgozniuk a szükséges törvényalkotási javaslatokat, amelyekkel minimalizálnák a magyar törvény szlovákiai hatásait és kockázatait. A kormány kezdeményezésére ezt követően rendkívüli ülést fog tartani a szlovák parlament is, hogy gyorsított eljárásban politikai választ fogadjon el.

Fico a sajtóértekezleten azt is kifogásolta, miért foglalkozik ezzel a témával a magyar parlament még az új kormány megalakulása előtt. A kormányfő szerint ez “komoly politikai üzenet”, s bírálta a Fideszt, amely szerinte 15 milliós magyarságban gondolkodik és az államhatároktól függetlenül politizál.

Fico – a cseh jogrend megfogalmazását idézve – közvetetten ismét utalt arra, hogy azok a szlovák állampolgárok, akik felvennék a magyart, elveszíthetik szlovák állampolgárságukat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik