Nagyvilág

Olaszország: megbüntettek egy burkát viselő nőt

Ötszáz euró bírságot kell fizetnie egy észak-olaszországi városban egy tunéziai nőnek, mert burkát - a testét és arcát teljes egészében eltakaró muzulmán női öltözetet - viselt az utcán.

Olaszországban ez az első eset, hogy pénzbüntetéssel sújtottak valakit burka viseléséért. A bírságot Novara város rendőrsége szabta ki hétfőn a polgármester január végén elfogadott rendelete alapján. A nő fellebbezhet a bírság ellen – mondta Mauro Franzinelli, a novarai rendőrség illetékese, egyben a bevándorlást élesen ellenző Északi Liga párt helyi képviselője.

A fiatal muszlim nőt és a férjét egy postahivatal épülete előtt akarták igazoltatni a járőrök. A férj felmutatta a hatóságoknak a saját, illetve a felesége személyi okmányait, ám azt nem engedte, hogy a férfi járőrök azonosítsák a feleségét. Emiatt egy második járőregységet kellett a helyszínre hívni, és az azonosítást végül egy női járőr végezhette el.

A polgármester rendelete értelmében tilos a burka viselete Novarában a nyilvános helyeken, illetve azok környékén. Franzinelli elmondása szerint a jogszabály tervezetét előzetesen elküldték a belügyminisztériumnak, és a végső változat elfogadásakor figyelembe vették a tárca véleményét.

Olaszországban egy 1975-ben elfogadott törvény értelmében a közterületeken nem szabad olyan ruhadarabot viselni, amely nem teszi lehetővé az arc felismerését. Az Északi Liga színeiben politizáló polgármesterek erre a jogszabályra hivatkozva igyekeznek rendeleteket hozni saját városaikban a burka és az arcot takaró nikáb betiltására.

Belgiumban is tilos

Ajánlott videó

Olvasói sztorik