Nagyvilág

170 terroristát fogtak idén az orosz hatóságok

170 gerillát tartóztattak le és 10 terrortámadást akadályoztak meg az orosz hatóságok 2010-ben – közölte az orosz belbiztonsági szolgálat (FSB) vezetője.

Alexander Bortnikov hozzátette: a rajtaütések során 150 kg robbanószert és 100 házi készítésű bombát foglaltak le. Az FSB igazgatója azt is megerősítette, hogy a moszkvai metrón, illetve az Észak-Kaukázusban történt merényletek elkövetőit és kitervelőit is mind azonosították.

A letartóztatások magas számához hozzájárult az is, hogy az orosz biztonsági szolgálatnak a 26 ember életét követelő 2009. novemberi vonatrobbantás mögött álló 40 fős terrorista hálózatot is sikerült felderítenie.

A moszkvai metrón március 29-én két öngyilkos merénylő robbantotta fel magát, 40 utas halálát okozva, március 31-én pedig az észak-kaukázusi Dagesztánban szintén két robbantásos merénylet történt, amelyben 12 ember vesztette életét. A támadásokért Doku Umarov csecsen gerillavezér vállalta a felelősséget.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik