Egyes történészek, mint például Niall Fergusson nem is kezelik külön a két világháborút, és a köztük eltelt húsz évet mindössze hosszú fegyverszünetnek tartják. Ormos Mária történész megalapozottnak tartja ezt az elméletet. A XX. század történelmével foglalkozó magyar kutató szerint a háború bele volt kódolva az első világháborút lezáró békeszerződésekbe. Az újabb háborús konfliktus magjaira pedig termékenyítő esőként hatott a 30-as évek világválsága.
Ormos Mária szerint a viszonylagos jóléti intézkedések ellenére az ipar és a technika modernizálódása elsősorban a haditechnikában volt érzékelhető. Az első világháborúban kifejlesztett tankok és repülőgépek óriási lépést jelentettek, nem is beszélve a második világháború legfontosabb fejlesztéséről, az atombombáról.
Diktatúrák házassága
A történész szerint az ideológiai különbségek ellenére létrejött német-szovjet szövetség egyik oka a náci Németország lehengerlő katonai potenciálja. Fontos szempont továbbá, hogy a nyugati hatalmak úgy számoltak, hogy Hitler Közép-Európában kiengedi a gőzt, de nem tartottak Lengyelország lerohanásától, főleg nem a konfliktus tovább terjedésétől, ezért úgy döntöttek, inkább nem provokálják Hitlert.
A közeledést a két totális diktatúra között segítette az is, hogy Lengyelország nem kért az oroszok által felajánlott segítségből a németekkel szemben, így Hitler bebiztosíthatta magát a német-szovjet megnemtámadási-szerződéssel, azaz a Molotov-Ribbentrop paktummal.
Blitzkrieg
1939 nyarán már hónapok óta folytak a tárgyalások Danzig és a „danzigi korridor” birtoklásáról. Augusztus 29-én az utolsó diplomáciai próbálkozás is kudarcba fulladt a probléma megoldására. Lengyelországban megkezdődött, német területen pedig már régóta folyt a csapatösszevonás. 1939. szeptember 1-jén a németek által megrendezett gleiwitzi rádióadó megtámadását követően a német hadsereg, hajnali 4 óra 40 perckor megtámadta Lengyelországot.
A németek Lengyelországban alkalmazták először tökélyre fejlesztve a Blitzkrieg stratégiáját. Ennek lényege, hogy páncélos egységek áttörik az ellenséges védelmi vonalakat, majd mélyen behatolnak a megtámadott területre. Ezzel biztosították a gyalogság számára az előrenyomulás lehetőségét és a megszállási feladatok ellátását.
Komoly lengyel ellenállás
A németeken kívül a szlovákok is részt vettek a támadásban. Az 1939-ben Csehszlovákiától elszakadt Szlovákiát a nácik által hatalomra segített Jozef Tiso vezette bábkormány irányította. Egyedül Szlovákia vett részt szervezetten Németország szövetségesei közül a lengyel-német háborúban.
A lengyel hadsereg a hatalmas túlerő és technikai fölény ellenére több helyen kitartott, bár folyamatosan kelet felé kellett visszavonulniuk. Az utolsó harcoló lengyel egység csak október 6-án adta meg magát. A kormány nyugatra menekült, a lengyel katonák pedig Romániában és Magyarországon leltek menedékre.
Teleki Pál miniszterelnök visszautasította Hitler azon kérését, hogy a német hadsereg használatba vehesse a kassai vasútvonalat. Tette ezt az első és második bécsi döntés után, amikor az ország úgymond lekötelezettje volt a Harmadik Birodalomnak. A hazánkba érkező lengyelek számára óvodákat és iskolákat nyitottak, melyek Magyarország német megszállásáig működtek.
Magyar Részvétel a második világháborúban
Romsics Ignác történész szerint a magyar külpolitika a nemzetközi viszonyok alakulásához alkalmazkodva próbálta képviselni az akkori legfontosabb célt, a revíziót. Rövid távon ez a külpolitika sikeres volt, hiszen az 1920-ban elveszítette területek jelentős részét 1938 és 1941 között Magyarország visszakapta úgy, hogy közben nem lett hadviselő fél. Hosszabb távon viszont sikertelennek bizonyult, mivel az ország a vesztesek oldalán fejezte be a háborút.
A magyar külpolitika Romsics szerint azért rendelkezett nagy támogatottsággal, mert a trianoni döntést mindenki igazságtalannak tartotta, s ezért a revíziós célokkal nagyon könnyű volt azonosulni. A háborúba való 1941-es belépésünket viszont már nem fogadta osztatlan lelkesedés. Ebben a kérdésben a politikai elit és a közvélemény is megosztott volt. Kétségtelen viszont, hogy a
nyilvánosságban ebből nem sok minden jelent meg. Mindazonáltal 1941 végétől a baloldal több békepárti demostrációt szervezett, és 1943-tól maga a kormány is béketapogatózásokba kezdett, és 1943 szeptemberében a Kállay-kormány kötött is egy előzetes fegyverszüneti megállapodást a nyugati
szövetségesekkel.
A sikertelen kiugrás nem a magyar diplomácia kudarca volt, -állítja a történész – hanem Horthy kormányzóé és környezetéé. 1944 márciusától Magyarország megszállt ország volt, s kormánya kiszolgálta a megszállókat. Követeink jelentős része ezt a kormányt nem szolgálta, hanem lemondott vagy elhatárolódott tőle. Másokat a németek lezartóztattak, sőt egyeseket deportáltak. Horthy és a kormányzói iroda kísérlete a kiugrásra helyes törekvésnek tekintendő, ám a kivitelezése meglehetősen dilettánsnak hat. Horthynak, mint tanácsolták is neki, a hozzá hű csapatokhoz kellett volna kitelepedni már a bejelentés előtt, s elkerülhette volna, hogy a németek túszul ejtsék. A katonai parancsnokokkal azonban szintén problémák voltak. Esküjüket a döntő pillanatban többen megszegték, és nem Horthy parancsát hajtották végre, hanem a németeknek engedelmeskedtek. Ennek tükrében az ország vezetőinek 1944-es teljesítményéről jót nem igen, rosszat annál inkább lehet mondani.
Lengyelországot alig több mint két héttel a német agresszió után a Molotov-Ribbentrop paktum titkos jegyzéke alapján keletről megtámadta a Vörös Hadsereg. A lengyeleknek ekkor minden reménye szertefoszlott. A hadsereg tagjai nyugatra menekültek és Franciaországban, valamint Nagy-Britanniában szerveződtek újjá. A későbbiekben pedig aktívan részt vettek a háborúban: lengyel pilóták lőtték le a legtöbb náci repülőt az angliai csatában.
Lengyelország a második világháborúban 6 millió embert vesztett. Lakosságának 20, zsidó lakosságnak a 90 százaléka halt meg a német és a szovjet megszállás alatt.
