Nagyvilág

Obama: a változás eljött Amerikába

A mai nap bebizonyította, hogy az Amerikai Egyesült Államok a lehetőségek hazája, ahol erős a demokrácia, és határtalanok a lehetőségek – jelentette ki Barack Obama a chicagói Grand Parkban tartott győzelmi beszédében.

Az amerikai nép ma üzenetet küldött a világnak: azt üzenték, hogy egységesek és készek a változásra. Az amerikai nép ereje nem a fegyvereiben, hanem a lelkesedésében, az ötleteiben, a szabadságszeretetében, a demokráciába vetett hitében rejlik – jelentette ki Obama.

Amit ez a választás hozott, az a változás az amerikai nép számára – hangsúlyozta. Ma este egy üdvözlő telefonhívást kaptam McCaintől, aki keményen harcolt a hazáért, amelyet szeret. Gratulálok neki és Sarah Palinnek, mindkettejükkel szeretnék együttműködni a jövőben.
Szeretném megköszönni Joe Bidennek, az Egyesült Államok új alelnökének – mondta Barack Obama. Nem a győzelem az, amiért harcoltunk, hanem a lehetőség arra, hogy elindítsuk a változást – mondta Obama, az Egyesült Államok új elnöke.

Nem felejtem el, hogy kié ez a mai győzelem valójában. Ez a győzelem az amerikai népé, akik támogattak, és azoké a millióké, akik önként jelentkeztek, hogy építsék a világ egyik legjobb demokráciáját.

Obama üzent az Afganisztánban és Irakban harcoló amerikaiaknak, akiket bátornak és önfeláldozónak nevezett.

Lesznek olyan idők, amikor nem értünk egyet, amikor nem megy minden jól, de azt ígérem, hogy mindig őszinte leszek az országot érintő kihívásokkal szemben – mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik