Nagyvilág

Irán ellen fegyverzi fel szövetségeseit Washington

Az Egyesült Államok 13 milliárd dollárnyi katonai segélyt kíván nyújtani Egyiptomnak, 30 milliárd dollárnyit Izraelnek, és további 20 milliárd dollár értékben szán segélyeket Szaúd-Arábiának, valamint az öböl menti országoknak – jelentette be Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter hétfőn.

A amerikai külügyminiszter néhány órával azelőtt közölte ezt, hogy Robert Gates védelmi miniszterrel együtt Egyiptomba és Szaúd-Arábiába utazik, ahol az arab államok segítségét szeretnék megkapni az iraki helyzet stabilizálásához. A segélyek “a közös stratégiai célokat szolgálják” és ellensúlyozni kívánják velük az al-Kaida, a Hezbollah, valamint Szíria és Irán negatív befolyását – mondta Rice.

A bejelentést követően Teherán azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy félelmet és széthúzást akar gerjeszteni a Közel-Kelet országai között.


Erőre kaphatnak a szélsőségesek


“Az Egyesült Államok mindig is egyféle politikát folytatott a térségben, ez a politika a félelem és a nyugtalanság gerjesztésére, a térségbeli országok jó kapcsolatainak megrontására irányult” – jelentette ki Mohammed Ali Hoszeini iráni külügyi szóvivő, aki szerint a térségnek biztonságra, stabilitásra, békére, jólétre és gazdasági fejlődésre van szüksége.


Heves kritikát váltott ki az Izraelnek nyújtott amerikai katonai támogatás jelentős megnövelése a nyugati-támogatást élvező Fuád Szinjóra libanoni kormányfőből is. A politikus hivatalának közleménye szerint visszatetszést, meglepetést és megdöbbenést váltott ki az amerikai lépés. Figyelmeztetett egyben arra, hogy a katonai támogatás növelése fokozza az arab és iszlám elkeseredettséget, ami következésképpen erősíti és táplálja a szélsőséges áramlatokat.

Robbanóanyag egy „puskaporos hordóba”?

Az amerikai tervekre reagálva Berlin jelezte, hogy a térségben kialakult feszültség enyhítése érdekében mindenfajta fegyverszállítás helyett előnyben részesíti a tárgyalásokat.
A Bundestag külügyi bizottságának elnöke, Ruprecht Polenz, a Frankfurter Rundschaunak adott interjúban úgy fogalmazott: a Közel-Kelet amúgy is puskaporos hordó, s amennyiben a térségbe újabb “robbanóanyagot” juttatnak, a robbanás veszélye csak erősödik, s a régió egyáltalán nem válik biztonságosabbá. A konzervatív képviselő rendkívül kockázatosnak nevezte az Egyesült Államok ezzel kapcsolatos stratégiáját.

A parlament külügyi bizottságának elnöke világossá tette: a német kormány nem ért egyet a tervezett fegyverszállítások washingtoni indoklásával, konkrétan azzal, hogy ily módon csökkentsék Irán befolyását a térségben. Polenz szerint az amerikai szándék aligha eredményezhet sikert, sőt – mint fogalmazott – Teherán részéről “hamis reakciót” válthat ki, s ezzel összefüggésben a feszültség éleződésének és újabb fegyverkezési verseny kialakulásának a lehetőségére utalt.

Inkább tárgyalnának

A német politikus egyoldalúnak nevezte a tervezett amerikai lépést, s kijelentette: az Egyesült Államoknak szövetségeseivel kellene konzultálnia a közel-keleti térség biztonságának erősítését célzó törekvésekről. Ezzel összefüggésben egy olyan tárgyalási folyamat beindításának a lehetőségét vetette fel, amelyhez hasonló Európában a hetvenes években az Európai Biztonsági és Együttműködési Konferencia keretében zajlott.

A konzervatívokkal közösen kormányzó Német Szociáldemokrata Párt (SPD) főtitkára ugyancsak hétfőn azzal vádolta George Bush amerikai elnököt, hogy egy feszültséggel terhes térségben teljességgel hamis politikát folytat. Hubertus Heil rövidlátó és felelőtlen stratégiának nevezte a fegyverszállítások tervét, s ehelyett ugyancsak tárgyalásokat szorgalmazott. Több vezető szociáldemokrata és konzervatív politikussal együtt az SPD főtitkára is annak a nézetnek adott hangot, hogy több fegyver egyáltalán nem teremt nagyobb biztonságot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik