Nagyvilág

Az USA a felelős a koreai és iráni fegyverkezésért?

Az Egyesült Államokat tette felelőssé az észak-koreai és iráni nukleáris fegyverkezés miatt Hans Blix, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) korábbi főigazgatója.

A tekintélyes svéd diplomata, aki 1981 és 1997 között állt a NAÜ élén, a Die Welt című német lapnak nyilatkozva elmondta: a „pökhendi” amerikai politika jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy sem Phenjan, sem Teherán nem hajlandó felhagyni atomprogramjával. Szavai szerint az amerikai politika üzenete évek óta az, hogy a világnak azt kell tennie, amit az Egyesült Államok követel, ezzel szemben Washington azt tehet, amit akar.

Blix élesen elmarasztalta az amerikai kormányzatot amiatt, hogy nem hajlandó ratifikálni az atomcsendszerződést. Milyen alapon követeli az Egyesült Államok Észak-Koreától, hogy szüntesse be a nukleáris kísérleteket, ha maga sem hajlandó erre kötelezettséget vállalni? – tette fel a kérdést. Véleménye szerint Washington magatartása aláássa az egész szerződés, illetve az abban foglalt kezdeményezés hitelképességét. Ha pedig az Egyesült Államok nem ratifikálja a szerződést, akkor Kína miért ratifikálná? – fogalmazott a NAÜ korábbi vezetője, hozzátéve, hogy a válság megoldásának kulcsa az amerikai kormány kezében van.

Blix tárgyalásokat szorgalmazott mind Iránnal, mind Észak-Koreával, szerinte csakis tárgyalások útján lehet rávenni Észak-Koreát arra, hogy szüntesse be a nukleáris kísérleteket, Iránt pedig, hogy hagyjon fel az urándúsítással. Másfelől az Egyesült Államoknak mindkét ország számára biztonsági garanciákat kellene nyújtania arra vonatkozóan, hogy egyiküket sem támadja meg, illetve nem törekszik politikai rendszerük megváltoztatására.

A NAÜ korábbi vezetője meglehetős borúlátásának adott hangot azzal kapcsolatban, hogy az Észak-Koreával szemben elfogadott ENSZ-határozat bármilyen eredményt is hozhat. A világszervezetnek nincsenek megfelelő eszközei ahhoz, hogy nyomást gyakoroljon Phenjanra, ezért a kölcsönös fenyegetések súlyosbodásával kell számolni – fogalmazott Blix, hangsúlyozva: megoldáshoz csakis az előfeltételek nélküli tárgyalások vezethetnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik