Nagyvilág

Emlékbélyeg készült a lelőtt Brúnó medvéről

Egy Bajorországi állatvédő szervezet, a Tierschutzbund Bayern a nemrég lelőtt Brúnó barna medvének kíván emléket állítani egy különleges bélyeg kiadásával. A bélyeg nyomtatását az osztrák posta vállalta.

A különleges bélyeggel kívánnak állítani a Németországban 170 év után először megjelent, de rövid életű barna medvének. A bélyeg mellett hasonló tervezésű emlék-képeslap is készült.

Németországban tavasszal tűnt fel az Ausztriából elkóborolt barna medve, feltűnése komoly vitát keltett szakmai és társadalmi körökben egyaránt. Ez a faj ugyanis 1835-ben tűnt el Németországból, ezért a Brúnó névre medvét lelkesen fogadták a németek, egészen addig, míg az állat több juhot szét nem tépett, és kiderült, emberre is veszélyt jelent. A bajor hatóságok el akarták rendelni a medve kilövését, de az állatvédők tiltakozására és nyomására először elálltak terveiktől. Az állatvédők pedig igyekeztek élve elfogni a medvét. Mivel ez nem sikerült, a kilövés mellett döntöttek.

A “Tierschutz-Briefmarke 2006” nevet viselő bélyeget egyébként az osztrák posta nyomtatja, a német posta ugyanis nem vállalta ezt a feladatot. A Tierschutzbund Bayern állatvédő szervezet felhívja a figyelmet arra, hogy júniusban lelőtt Brúnó esete ráirányította a felelős szervezetek figyelmét arra, hogy szükség van egy hatékony nagyvadvédelmi program kidolgozására, amely a jövőben Brúnóénál jobb sorsot biztosít a medvék, farkasok és hiúzok számára Dél-Németországban. Ugyanakkor tanulság az is, hogy a hatóságoknak a jövőben hatékonyabban együtt kell működniük a civil szervezetekkel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik