Nagyvilág

Leszállópálya – kormányfőknek

Major krikett klubot vezet, Kohl memoárt ír, a Vaslady eurószkeptikus. A spanyol exkormányfők háttérbe vonultak, a franciák ezt nem tehették meg. Mivel foglalkoznak az elmúlt évtizedek nyugat-európai csúcsvezetői?

Gerhard Schröder német kancellár visszavonulásának bejelentését követően a világsajtó rögtön találgatni kezdte, mivel fogja tölteni elkövetkező éveit a leköszönő kancellár. Biztosat Schröder felől egyelőre nem lehet tudni, kollégái azonban ugyancsak változatos módon oldották meg a visszavonulást: a spanyolok a pártjukhoz közeli háttérintézményeket és az egyetemi életet kedvelik, az angoloknál a krikett klubok valamint a befektetési és dohányipari nagyvállalatok kínáltak menekülési útvonalat, Kohl kancellár pedig magányosan a memoárírásnak szentelte kancellárságát követő éveit.


Leszállópálya – kormányfőknek 1

John Major (AP)

John Major: üzlet és krikett

Angliában két nagyformátumú konzervatív politikusnak kellett az utóbbi 20 évben elgondolkoznia azon: mit is kezdjen magával, ha már a Downing Street 10. szám alatt nem szívesen látják. John Major, az 1997-es választásokat Tony Blairrel szemben elvesztő konzervatív miniszterelnök valóban angolosan távozott: „Amikor a függöny lehull, a színpadról le kell lépni” – mondta állítólag a választások elvesztését követően. Szavához hű is maradt: 1997 óta elsősorban kedvenc krikett klubja, a Surrey County Cricket Club  elnöki teendőit látja el, sőt 2005 elején a sportág szabályainak őrzője szerepét is bevállalta, és az országos krikettszövetség szerepét betöltő Committee of the Marylebone Cricket Club elnökségi tagjává is megválasztották.

Persze szenvedélyei mellett az üzleti életről sem feledkezett meg, ahogy róla sem feledkezett meg az üzleti élet: a világ egyik legnagyobb befektetési részvénytársaságának, a Carlyle Group európai tanácsadó testületének oszlopos tagja lett alig egy évvel politikai pályafutásának befejezését követően, sőt 2001-ben a cég európai részlegének elnökévé nevezték ki. 2001-ig ugyan a spanyol Felipe Gonzálezhez hasonlóan (Gonzélez 2004-ig volt spanyol parlamenti képviselő) még a parlament tagja maradt, de jelentős befolyással nem bírt már a konzervatív pártra.


Leszállópálya – kormányfőknek 2

Margaret Thatcher (AP)

Thatcher eurószkeptikus

Nem így elődje, Margaret Thatcher, aki miniszterelnökségét követően a háttérből gyakran éppen Major ellen hangolta a brit konzervatív pártot. Major ezt egy későbbi interjújában meg is jegyezte, ám Thatchert mindez egyáltalán nem zavarta. Az idén október 13-án 80. születésnapját ünnepelt Vasladynek 1990-ben ugyan ott kellett hagynia a Downing Street 10-et, ám a háttérből igen komoly befolyással bírt a konzervatív párt életére. Nemzetközi szinten is feltűnést keltett, amikor 1998-ban meglátogatta a házi őrizetben lévő egykori chliei diktátort, Augusto Pinochet-et, és a konzervatív párt választási kampányaiban is aktívan felszólalt. Mindeközben több eurószkeptikus brit alapítvány tagja és patrónusa is egyben: a „thatcheritákat” magába foglaló Conservative Way Forward mellett, a milliomos konzervatív képviselő, Bill Cash alapítványát, a megtévesztő nevű European Foundation nevű legismertebb eurószkeptikus szervezetet is patronálja.

Thatcher természetesen időközben az egykori angol kormányfőket soraiban tudó Térdszalagrend tagja lett, megkapta a bárói címet, és mindemellett ő is kamatoztatta kapcsolati tőkéjét az üzleti életben: kevesen tudják, hogy a közép-európai rendszerváltozások után a felszabaduló országokra rögtön szemet vető dohányipari óriás, a Philipp Morris Companies „geopolitikai tanácsadója” lett 1992-ben. Thatcher pontosan a cég közép-európai terjeszkedését segítette tanácsaival és kapcsolataival, bár nem kis szerepe volt a Philipp Morris kínai és oroszországi terjeszkedésében sem, ahogy az EU dohányreklámokat tiltó rendelkezései ellen is többé-kevésbé hatékonyan lobbizott.


Leszállópálya – kormányfőknek 3

Lionel Jospin

Nincs francia példa

Érdekes módon Európa egyik legnagyobb államában, Franciaországban igazából történelmi időkbe kellene visszanyúlni ahhoz, hogy nagy kaliberű, ám a politikai élettől mégis visszavonuló politikusra bukkanjunk. Maga de Gaulle és két utódja is politikai pályafutásuk közben vagy közvetlenül azután meghalt: de Gaulle alig pár hónappal 1969-es visszavonulását követően váratlanul szenderült jobblétre, Pompidou még hivatalban volt, amikor elragadta a Kahler-kór, Mitterandról viszont már sokan tudták 1995-ben, hogy rákos és alig pár hónapja van hátra visszavonulását követően.

A fenti politikai nagyságok mellett felnövő generáció tagjai (többek között Chirac, Giscard d’Estaing) pedig koruktól függetlenül aktív részesei a francia vagy az európai politikai életnek. Tulajdonképpeni visszavonulásról csak az egykori miniszterelnök, Lionel Jospin esetében beszélhetünk, ám a francia sajtó egy ideje immár azt találgatja, mikor is tér vissza a szocialisták egykori miniszterelnöke, aki a jelenlegi francia elnökkel társbérletben kormányozta éveken keresztül az országot.


Leszállópálya – kormányfőknek 4

Felipe González

González és Aznar: tudományos háttéralapítványok

Más a helyzet viszont a spanyolokkal. Az utóbbi harminc év, a Franco utáni korszak két legmeghatározóbb politikusa az 1982 és 1996 közötti miniszterelnök Felipe González, és az őt követő Jose Maria Aznar ugyanazt az utat választották: a tudomány és a politika határmezsgyéjén helyezkedtek el, amikor saját pártjaikhoz közelálló alapítványok vezetését elvállalták. A agytrösztként működő kutatószervezetek alapvetően komoly befolyással vannak a két nagy párt hosszú távú és stratégiai céljainak meghatározásában, elsősorban a szellemi műhelyekben végzett kutatómunkáknak köszönhetően.

A szerepcsere azonban mindkét politikus esetében elhúzódott, pártjuk nehezen mondott le a háttérbe vonuló vezetőkről. González az 1996-os választási vereségét követően is igen komoly befolyással volt saját pártjának működésére is – egészen Zapatero pártelnökké választásáig. Mivel a spanyol szocialisták egyetlen „épkézláb” vezetője, Javier Solana éppen 1995 decemberében lett a NATO főtitkára, így Gonzálezt követően jó ideig hatalmas vákuum keletkezett a szocialista pártban.


Leszállópálya – kormányfőknek 5

José Maria Aznar (AP)

A tavaly májusi választásokat a madridi robbantások után elvesztő José Maria Aznar ereje szintén megmaradt: a spanyol néppárt háttéralapítványa ugyanis Aznar leköszönése óta többször kapott médiafigyelmet. Az FAES saját kutatásaira hivatkozva elég élesen bírálta többek között a szocialista kormány katalóniai alkotmánytervezetét, folyóiratában nagy visszhangot keltő elemzést jelentetett meg a Spanyolországban terjedő balodali-anarchista „buenismo” mozgalomról, de saját elvesztett választásukat is górcső alá vették a politikatudomány eszközeivel. Aznar háttérintézménye ezenkívül ösztöndíjakat oszt, nyári egyetemeket és nemzetközi konferenciákat szervez – a liberális-konzervatív szellemiség jegyében. A spanyol exminiszterelnök ezenkívül ősztől az amerikai Georgetown University előadójaként Madeleine Albright és a CIA egykori főnöke, George Tenet kollégája lett.


Leszállópálya – kormányfőknek 6

Helmut Kohl

Kohl magányban

A nagy európai országok jelentősebb politikusai közül a legcsendesebb életet minden bizonnyal Schröder elődje, Helmut Kohl éli. A pártfinanszírozási botrány mellett Kohlt felesége elvesztése is megviselte, a politikai életben egyáltalán nem exponálja magát, helyette memoárjainak szenteli legtöbb idejét. A napokban jelent meg éppen visszaemlékezéseinek második kötete, de Kohl a könyvbemutató kapcsán összesereglett újságírói kérdésözön ellenére sem volt hajlandó nyilatkozni aktuális német belpolitikai kérdésekről.

Kohl az ügyészség által megállapított büntetés kifizetését követően 2002-ben egyetlen üzleti pozíciót vállalt el: Németország egyik legnagyobb médiavállalkozójának, Leo Kirchnek lett a tanácsadója, ám a média sokkal inkább visszaemlékezései kapcsán emlegeti Kohlt, semmint jelenlegi politikai vagy üzleti szerepvállalásai miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik