Nagyvilág

Blair Iránt vádolja Irakért

Egyre erősödik a feszültség Irán és Nagy-Britannia között, miután a szigetország azzal vádolta meg Iránt, hogy modern fegyverekkel látja el az iraki felkelőket, s felelős nyolc brit katona haláláért, akik tavaly nyáron az iraki Bászra mellett elkövetett robbantásban vesztették életüket.

Egyértelműnek tűnik számunkra, hogy Irakban új, páncéltörő robbanószerkezetet vetettek be többek között brit katonák ellen, melynek típusa arra utal, hogy az új eszköz hátterében vagy Irán, vagy a Hezbollah áll – nyilatkozta Tony Blair brit kormányfő hozzátéve, hogy állítását ebben a pillanatban még nem tudja bizonyítékokkal alátámasztani. A miniszterelnök mindezt néhány órával azután jelentette ki, hogy Teherán határozottan közölte: nem az iráni Forradalmi Gárda látta el fegyverekkel az iraki szunnita felkelőket.

Hamid Reza-Aszifi iráni külügyi szóvivő a britek vádjait egyértelmű hazugságnak nevezte, s a BBC-nek nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy ez nem lenne összeegyeztethető országa külpolitikájával, és ezért szerinte ilyen tevékenység biztosan nem folyik. A szóvivő szerint az iraki válság és bizonytalanság fő okozói inkább az idegen csapatok, köztük maguk a brit erők.

A két ország között egyre gyakoribbak az összetűzések, különösen az utóbbi néhány hétben, amióta Nagy-Britannia határozottan ellenzi az iráni nukleáris programot. Noha az teheráni vezetés többször is hangsúlyozta, hogy a program békés célokat szolgál, a szigetország felsorakozott elsőszámú szövetségese mellé, s Washingtonnal együtt úgy véli, hogy Teherán nem tett meg mindent annak érdekében, hogy az atombomba gyártásával kapcsolatban eloszlassa a szövetségesek kétségeit, félelmeit. A két ország közti kapcsolatoknak nem tett jót az sem, hogy iráni vezetők szerint Irakban szolgáló britek képezték ki azokat a merénylőket, akik júniusban robbantásokat hajtottak végre Irán délnyugati részén, melyben heten életüket veszették. A brit vezetés természetesen cáfolta, hogy akár ily módon beleavatkozott volna Irán belügyeibe.

A brit parlament iráni ügyekkel foglalkozó bizottságának alelnöke, Fabian Hamilton “szörnyű káoszként” írta le a legújabb összetűzés miatt kialakult helyzetet, de hangsúlyozta, hogy Teheránnal folytatni kell a diplomáciát. A brit képviselő szerint a teheráni rezsim bizonyos elemei nyilvánvalóan próbálják aláaknázni a konstruktív dialógust Nagy-Britannia és Irán között, de – mint mondta – Jack Straw külügyminiszter illetve a brit külügyminisztérium évek óta keményen dolgozik azon, hogy fenntartsa ezt a dialógust.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik