Nagyvilág

Felvásárlási láz a cégpiacon

Megnőtt a cégfelvásárlások mennyisége 2005 első felében. a KPMG elemzése szerint a hónap végére a piac meghaladja a tavalyi első félév eredményét.

Az egész világot átfogó felmérés szerint a felvásárlások és összeolvadások mértéke máig 671 milliárd dollár, ami csak egy hajszállal marad el a tavalyi első félév 675 milliárdjától. A hónap végéig az előrejelzések szerint 771 milliárd várható, ami 14 százalékkal lesz több, mint az előző évi. Ebben az évebn eddig 10 641 ilyen jellegű üzletet kötöttek, ami két százalékkal ugyan kevesebb, mint a tavalyi adat, de az időszak végére elérheti ez a szám a 12 400 darabot, ami már megegyezik a 14 százalékos emelkedéssel.

Simonyi Tamás, a KPMG partnere szerint a cégfelvásárlások piaca (szakzsargonban az M&A piac) 2003-ban érte el a mélypontot. Szerinte a lejtmenet meredek volt, de a felszálló ág sokkal kisebb ütemben emelkedik. Az idei elős félév azonban erőteljesen emelkedett: tavaly az első félévben 4,1 milliárd dollár volt, ez az év második felében 6,2 milliárdra ugrott, az idei évben viszont alig öt hónap alatt 8,8 milliárd amerikai dollárra ugrott.

A szakértő szerint leginkább a távközlési és pénzügyi szektor jeleskedett a felvásárlások terén. Mintegy háromszorosára emlkedett a fél évvel ezelőttihez képest, és hatszorosára a 12 hónappal ezelőttihez viszonyítva. Itthon a legnagyobb ilyen jellegű tranzakció a Nova Banka felvásárlása volt, ami az OTP csoportnak 320 millió dollárjába került.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik