Közélet

Orbán hazaküldte az oroszokat, szabad választásokat követelt

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2017. 06. 16. 07:55

Nagy Imrére és mártírtársaira, az '56-os forradalmat követő megtorlás áldozataira emlékezik az ország.

Az ’56-os vértanúk emléknapján a központi állami rendezvényt a Vértanúk terén tartják Nagy Imre szobránál, ahol katonai tiszteletadás mellett helyezik el az emlékezés koszorúit. Az ’56-os forradalom és szabadságharc törvényes miniszterelnökét és mártírtársait 1989. június 16-án helyezték végső nyugalomra a Rákoskeresztúri új köztemető 301-es parcellájában.

A koncepciós perek áldozatainak rehabilitációja és az újratemetés a rendszerváltó időszak szimbolikus és katartikus eseménye volt, hiszen Kádár János 1988 tavaszán egy interjúban még kijelentette, Nagy Imrét nem lehet rehabilitálni. Rá egy évre viszont Pozsgay Imre, az MSZMP PB tagja népfelkelésnek minősítette az ’56-os eseményeket.

Kádárt leváltották, létrehozták a kivégzettek rehabilitálását és újratemetését előkészítő Történelmi Igazságtételi Bizottságot. 1989. június 16-án reggel 7 óra után, a Műcsarnok homlokzata előtt felállították Nagy Imre és négy társa szarkofágját, illetve egy hatodik koporsót, mely a forradalom többi halálos áldozatának állított emléket.

A téren hatalmas tömeg gyűlt össze. Az emlékezők koszorúkkal, virágokkal rótták le kegyeletüket, miközben ismert színművészek az ‘ 56 utáni megtorlások áldozatainak nevét sorolták. Az ötórás megemlékezésen többek között az egykori halálraítélt Mécs Imre, Király Béla, a forradalmi Nemzetőrség egykori parancsnoka, és az ellenzéki Fiatal Demokraták Szövetségének politikusa, Orbán Viktor mondott nagy hatású beszédet.

Orbán Viktor beszéde Nagy Imre és mártírtársai újratemetésén.

Polgártársak!

Az orosz megszállás és a kommunista diktatúra negyven évvel ezelőtt történt bevezetése óta a magyar nemzetnek egyszer nyílt alkalma, csak egyszer volt elegendő bátorsága és ereje ahhoz, hogy megkísérelje elérni a már 1848-ban kitűzött céljait, a nemzeti függetlenséget és a politikai szabadságot. Céljaink máig nem változtak, ma sem engedünk a ’48-ból, így nem engedünk ’56-ból sem. Azok a fiatalok, akik ma az európai polgári demokrácia megvalósításáért küzdenek, két okból hajtanak fejet a kommunista Nagy Imre és társai előtt.

Mi azokat az államférfiakat tiszteljük bennük, akik azonosultak a magyar társadalom akaratával, akik hogy ezt megtehessék, képesek voltak leszámolni a szent kommunista tabukkal, azaz az orosz birodalom feltétlen szolgálatával és a párt diktatúrájával. Ők azok az államférfiak számunkra, akik az akasztófa árnyékában sem vállalták, hogy a társadalmat megtizedelő gyilkosokkal egy sorba álljanak, akik életük árán sem tagadták meg azt a nemzetet, amely elfogadta őket és bizalmát beléjük helyezte. Mi az ő sorsukból tanultuk meg, hogy a demokrácia és a kommunizmus összeegyeztethetetlenek.

Jól tudjuk, a forradalom és a megtorlások áldozatainak többsége korunkbeli, magunkfajta fiatal volt. De nem pusztán ezért érezzük magunkénak a hatodik koporsót. Mind a mai napig 1956 volt az utolsó esély arra, hogy nemzetünk a nyugati fejlődés útjára lépve gazdasági jólétet teremtsen. A ma vállunkra nehezedő csődtömeg egyenes következménye annak, hogy vérbe fojtották forradalmunkat, és visszakényszerítenek bennünket abba az ázsiai zsákutcába, amelyből most újra megpróbálunk kiutat találni. Valójában akkor, 1956-ban vette el tőlünk – mai fiataloktól – a jövőnket a Magyar Szocialista Munkáspárt. Ezért a hatodik koporsóban nem csupán egy legyilkolt fiatal, hanem a mi elkövetkező húsz vagy ki tudja, hány évünk is ott fekszik.

Barátaim!

Mi, fiatalok sok mindent nem értünk, ami talán természetes az idősebb generációk számára. Mi értetlenül állunk azelőtt, hogy a forradalmat és annak miniszterelnökét nemrég még kórusban gyalázók ma váratlanul ráébrednek, hogy ők Nagy Imre reformpolitikájának folytatói. Azt sem értjük, hogy azok a párt- és állami vezetők, akik elrendelték, hogy bennünket a forradalmat meghamisító tankönyvekből oktassanak, ma szinte tülekednek, hogy – mintegy szerencsehozó talizmánként – megérinthessék ezeket a koporsókat. Mi úgy véljük, nem tartozunk hálával azért, hogy harmincegy év után eltemethetjük halottainkat, nem jár nekik köszönet azért, mert ma már működhetnek politikai szervezeteink. A magyar politikai vezetésnek nem érdeme, hogy a demokráciát és szabad választásokat követelőkkel szemben – bár fegyvereik súlyánál fogva megtehetné – nem lép fel a Pol Potéhoz, Jaruzelskiéhez, Li Pengéhez vagy Rákosiékhoz hasonló módszerekkel.

Polgártársak!

Ma, harminchárom évvel a magyar forradalom és harmincegy évvel az utolsó felelős magyar miniszterelnök kivégzése után esélyünk van arra, hogy békés úton érjük el mindazt, amit az ’56-os forradalmárok véres harcokban ha csak néhány napra is, de megszereztek a nemzet számára. Ha hiszünk a magunk erejében, képesek vagyunk véget vetni a kommunista diktatúrának, ha elég eltökéltek vagyunk, rászoríthatjuk az uralkodó pártot, hogy alávesse magát a szabad választásoknak. Ha nem tévesztjük szem elől ’56 eszméit, olyan kormányt választhatunk magunknak, amely azonnali tárgyalásokat kezd az orosz csapatok kivonásának haladéktalan megkezdéséről. Ha van bennünk elég mersz, hogy mindezt akarjuk, akkor, de csak akkor beteljesíthetjük forradalmunk akaratát. Senki sem hiheti, hogy a pártállam magától fog megváltozni.

Emlékezzetek, 1956. október 6-án, Rajk László temetésének napján a párt napilapja, a Szabad Nép öles betűkkel hirdette címlapján: Soha többé! Csak három hét telt el, és a kommunista párt ÁVH-s keretlegényeivel békés, fegyvertelen tüntetők közé lövetett. Két év sem telt el, és az MSZMP Rajkéhoz hasonló koncepciós perekben ítéltette halálra ártatlanok százait, köztük saját elvtársait. Mi nem érjük be a kommunista politikusok semmire sem kötelező ígéretével, nekünk azt kell elérnünk, hogy az uralkodó párt ha akar, se tudjon erőszakot alkalmazni ellenünk. Csak ezen a módon kerülhetjük el az újabb koporsókat, a maihoz hasonló megkésett temetéseket. Nagy Imre, Gimes Miklós, Losonczy Géza, Maléter Pál, Szilágyi József a magyar függetlenségért és szabadságért adták életüket. Azok a magyar fiatalok, akik előtt ezek az eszmék még ma is sérthetetlenek, meghajtják fejüket emléketek előtt.

Nyugodjatok békében!

A gyászszertartás délután a rákoskeresztúri temetőben fejeződött be, ahol megáldották a mártírok koporsóit, majd végső nyughelyükre helyezték azokat. Nagy Imre és társainak újratemetését a résztvevők úgy értékelték, mint a kommunista rendszer záróakkordját. 

A Legfelsőbb Bíróság Elnöki Tanácsa 1989. július 6-án – azon a napon, amikor Kádár János meghalt – a legfőbb ügyész törvényességi óvása nyomán Nagy Imre és társai ítéletét hatályon kívül helyezte, az elítélteket bűncselekmény hiányában felmentette. Az 1996. évi LVI. törvény rendelkezett Nagy Imre és mártírtársai emlékének törvénybe iktatásáról, amelyet az Országgyűlés 59/2002. (IX. 20.) számú határozata rögzített.

Nagy Imre néhai miniszterelnökre és mártírtársaira emlékezik az ország, kivégzésük 59. és újratemetésük 28. évfordulóján.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Windsor, 2016. december 12.
Hosszú Katinka, miután megnyerte a windsori rövidpályás úszó-világbajnokság női 100 méteres pillangóúszásának döntőjét 2016. december 11-én. (MTI/EPA/Patrick B. Kraemer)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.