Közélet

Lénárd Sándor: Nem csak a Trefortban és a Radnótiban kell tanítani

Mázsár Tamás
Mázsár Tamás

újságíró. 2017. 06. 11. 19:30

Lénárd Sándorral, az ELTE Neveléstudományi Intézet igazgatójával nem először beszélgettünk. Tavalyi interjúnk óta sok minden történt az oktatásban, elég csak a CEU elkaszálására, az egyre aggasztóbb pedagógushiányra, a kötelező középiskolai felvételi tervére gondolni, vagy arra, hogy az elképzelések szerint nem lenne a tanítás feltétele a pedagógusvégzettség. A többi között ezekről is kérdeztük az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának tanárát.

Ma a tanárjelöltek nagy része nem elkötelezett az iránt, hogy integrálni kell. Inkább azt gondolják, külön csoportokba érdemes rakni a nagyon tehetséges, jó családi helyzetben lévő gyereket a rosszabb helyzetben lévő diákoktól. De ők természetesen az előbbieket szeretnék tanítani. Nehezen birkóznak meg a gondolattal, hogy másokkal is foglalkozni kellene. Úgy gondolják, majd valaki más törődik velük, ők a magukhoz hasonló fiatalokat szeretnének tanítani.

Fotó:24.hu/Bielik István

Lénárd Sándorral, az ELTE Neveléstudományi Intézet igazgatójával nem először beszélgettünk. Tavalyi interjúnk óta sok minden történt az oktatásban, elég az egyre aggasztóbb pedagógushiányra, a kötelező középiskolai felvételi tervére gondolni, vagy arra, hogy az elképzelések szerint nem lenne a tanítás feltétele a pedagógusvégzettség. A többi között ezekről is kérdeztük az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának tanárát.

Pedagógushiány

Nagyon kevés a pedagógusi pályát elkezdők száma a pályaelhagyók számához képest, egyre inkább idősödik a pedagógustársadalom. Az oktatási hivatal beszámolója szerint az idei tanévben a tanítók átlagéletkora 46,6 év, míg a tanároké 46,9 év. 3019 tanárnak szűnt meg a jogiszonya, 840 tanár ment nyugdíjba, 482 tanár kezdte el a pedagógusi pályáját.

Lénárd Sándor szerint főleg a természettudományos területeken komoly probléma a tanárok nyugdíjhoz közeli életkora, miközben utánpótlás nem érkezik. Ráadásul a frissdiplomások sem biztos, hogy pedagógusként helyezkednének el.

Aggasztónak nevezte, hogy a természettudományi tárgyak esetében

akár 3-4 éven belül elfogyhatnak a szakos tanárok.

Látszódott ez a tendencia már korábban is, ezért is kell átalakítani a tanárképzést. Egyelőre ez még nem sikerült, mondta.

Fotó:24.hu/Bielik István

Azt jó útnak látja, hogy az életpályamodell kiszámíthatóbb, anyagilag biztosabb jövőt ígér egy kezdőnek is, hiányol viszont további motiváló faktorokat:

Nemcsak pénzzel lehet ösztönözni, kellenek nemzetközi projektekhez való kapcsolódások, külföldi workshopok. Szakmai ponton kellene olyan támogatást adni, amitől vonzóvá tudna válni a pályán maradás, vagy ennek a pályának az elkezdése.

Elmondta azt is, a tanárhiány nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában komoly probléma, külföldön sem olyan csábító ez a pálya.

A pedagógusvégzettség nélküli tanárok alkalmazása nálunk egyelőre még csak terv, Nyugaton viszont már próbálkoznak ezzel a megoldással.

Ez elsőre nagyon furcsán hangzik, nemzetközi viszonylatban viszont jól látszik az a tendencia, hogy például egy mérnök végzettségű szakember a családalapítás után már nem menne egy multihoz. Ráadásul a gyereknevelés során olyan attitűdök erősödnek meg apaként, anyaként, amitől a pedagóguspálya számukra vonzóvá válik.

Nyugaton azt látja, sok esetben a piacról érkező pedagógus tud olyan motivációt, tudást hozni, amire képtelen egy olyan tanár, aki soha nem dolgozott az adott szakterületen.

Fotó:24.hu/Bielik István

Ha valaki tíz éve szülő és öt évet dolgozott egy gazdálkodó szervezetnél, könnyen lehet, hogy egy rövid, jól felépített képzés után kiváló tanárrá válik. Itt persze nem arról van szó, hogy a tanárképzés felesleges, hanem sokkal inkább arról, hogy az adaptivitás, az egyéni tanulási út a pedagógusokra is érvényes, a szakmai fejlődés nem fejeződik be a diplomaszerzéssel.

Az kevés, hogy valaki jól tudja a francia forradalmat

Az ELTE-n egyelőre nincs hiány jelentkezőkből, Lénárd Sándor szerint viszont sokszor nem a legjobban motiváltak a középiskolából érkező fiatalok.

Továbbra is azt gondolja, hogy az osztott tanárképzés több szempontból is kedvezőbb volt. Akkor az első három évben csak belekóstoltak a diákok a tanárképzésbe (pedagógiai, pszichológiai kurzusokon), de ez arra elég volt, hogy eldöntsék, valóban tanárok szeretnének-e lenni, vagy inkább más irányba indulnának el. Amikor pedig már választott tárgyukkal végeztek, abban a tudatban kezdték el a mesterszakot, hogy ők biztosan pedagógusok akarnak lenni.

Az osztatlan képzésben viszont a pedagógia és pszichológiai tárgyak többsége az első három évre csúszott le, tehát arra a korszakra, amikor még nem is igazán tudja a diák, mi szeretne lenni. Ezért most teljesen más hallgatói attitűddel találkoznak a karon, mint korábban. Ezt gazdasági szempontból se tartja jónak, hiszen még többen vannak a rendszerben, így sokkal több órát, szemináriumot kell tartani.

Fotó:24.hu/Bielik István

Sőt, sokszor az derül ki, hogy a diszciplináris területen sem eléggé felkészültek még a hallgatók, az első három évben gyakran még kihullanak a diákok a szakterületük alaptárgyaiból (például kémiából, biológiából, magyarból), miközben ez idő alatt elvégezték a tanárképzéshez kötődő kurzusok 70 százalékát.

És sose lesz belőlük tanár, hiszen a saját szakukon nem tudják teljesíteni a minimumot.

Elmondta, a tanárjelöltek sokszor családi hagyomány miatt jelentkeznek erre a szakra, vagy egy pozitív érzés miatt, hogy a számukra sikeres tudomány területen szeretnének másokat tanítani.

A nehézség az, hogy egészen más típusú tanárokra van ma szükség, mint ahol azok a hallgatók edződtek, akikből a pedagógusok lesznek.

Úgy látja, sokan azért jelentkeznek tanárnak, mert nagyon jó történelemórákat szeretnének tartani, jól elmagyarázni a francia forradalmat. Ő viszont azt gondolja, hogy miközben ez is fontos,

valójában a gyerekeket kellene motiválni a világ megismerésére és a tanulásra.

A szelektív magyar iskolarendszer miatt azonban többnyire olyan jelölteket lát, akik óvodáskoruk óta pozitív értelembe vett szegregált intézményben tanultak, ahol alig találkoztak olyanokkal, akiknek valódi hátrányaik vannak, akiknél a differenciált tanulás elengedhetetlen, akiket majd tanítaniuk kell.

Fotó:24.hu/Bielik István

A differenciálás/adaptivitás

A differenciálás fogalma arra utal, hogy nem feltétlenül ugyanazt és nem feltétlenül ugyanúgy tanítunk minden diáknak. Ezt az indokolja, hogy a tanulók nem egyformák sem pszichológiai értelemben, sem a megelőző tudásukat illetően. Ugyanazok a tartalmak és eljárások különböző mértékben fejlesztőek a különböző tanulók számára, sőt lehet, hogy az, ami egyikük számára fejlesztő, az a másikuk számára egyenesen kontraproduktív. A differenciálás nemcsak a tanulás tartalmára, hanem módszereire és eszközeire is vonatkozhat.

Egy-egy tanárjelölt még csak nem is látott ilyet. Azt gondolja, hogy majd a Trefortban, a Radnótiban fog tanítani, de nem csak ott kell. Azok a szemléletmódok, amit mi közvetítünk, az inkluzív, integráló, multikulturális szemlélet teljesen távol áll tőle. Nem is érti a problémát, más paradigmában él.

Szakadékot lát a diákok és az egyetemi tanárok között, miközben azt mondja, talán ők is túlzott elvárást mutatnak az egyetemi évek elején a diákok felé. Elképzelhetőnek tartja, hogy korai még ilyenkor szemléletváltásról beszélni, miközben a diák még csak azon gondolkozik, hogyan lesz meg a kritériumvizsgája matekból, fizikából, történelemből. A tanárok viszont nem bánnák, ha a pedagógusjelölteknek már ilyenkor is eszükbe jutna, hogyan nekik majd tanítaniuk kell egyedül, teljesen különböző gyerekeket. Miközben soha nem volt részük ilyen élményben.

Lénárd Sándor szerint ettől egy kicsit megijednek a fiatalok, mert nem élték át azt, milyen egy sokszínű közösségben tanulni, nincs saját élményük arról, milyen jól tudta ezt a helyzetet a pedagógus megoldani.

Nem hisznek ebben, inkább azt gondolják, külön kell rakni a nagyon tehetségest, a jó családi helyzetben lévő gyereket a szegényebb diákoktól. De természetesen az előbbieket szeretnének tanítani. A gondolattal nehezen bíbelődnek, hogy velük is kellene foglalkozni. Úgy gondolják, majd valaki más törődik velük, ők magukhoz hasonló fiatalokat szeretnének tanítani.

És mi van azokkal, akik szűkös lehetőségeik ellenére mégis kitörtek?

Az ELTE tanára szerint ha valaki nagyon nehéz sorsból jön, még inkább a többséghez húzna, nem akar Szabolcsba visszamenni.

Papíron mindenkinek egyenlő esélye van

Fotó:24.hu/Bielik István

Az új nemzeti alaptanterv bevezetésével párhuzamosan a kormány 2019-től kötelezővé tenné a középiskolai felvételit. Lénárd szerint ez egy újabb szelekciós mechanizmus, mert a hátrányból indulóknak a felvételi megugorhatatlan nehézségeket jelent.

Miközben persze úgy van közvetítve, hogy mindenki egyformán vehet részt, papíron mindenkinek egyenlő esélye van, hiszen ugyanazt a központi felvételit írja meg. De mindenki tudja, hogy ezzel az esélyegyenlőtlenségen még tovább rontunk.

Elmondta, minden kutatás azt bizonyítja, hogy Magyarországon a leginkább meghatározó az egyén családi helyzete. Az iskola nagyon keveset tud már változtatni azon, amit a családi háttér alapján jósolni lehet.

Ezt a szakadékot pedig nagyon nehéz betömni:

Nehéz ügy, sok elképzelés van. Az egyik, hogy meg kellene szüntetni a szabad iskolaválasztást, és vissza kellene térni ahhoz, hogy mindenki oda jár, ahol él. Ezt senki nem meri meglépni.

A másik, amit a világ számos helyén látott már, hogy premizálják azokat a pedagógusokat, akik nehezebb helyeken vállalnak munkát. Néhányan például elmennek a Nyírségbe, ezért magasabb fizetési besorolásba kerülnek.

Hozzáteszi, azért nem ilyen egyszerű a történet, mert nem csak az oktatással van a probléma.

Egyes régiókban az egészségügyet, az oktatást és a foglalkoztatást együtt kell rendezni. Ha nincs motivációm arra, hogy nekem munkám lesz, akkor ezen egy jó pedagógus se tud segíteni.

Fotó:24.hu/Bielik István

Szerinte elkerülhetetlen az, amit itthon is bevezettek, vagyis a szociális juttatások megvonását az iskolalátogatási kötelezettség be nem tartása esetén. Gondnak inkább azt látja, hogy ettől még nem oldódik meg a helyzet.

Ennek a kiskapuja, hogy magántanulói státuszba teszem, akkor nem kell igazolni a hiányzását, akkor nem vonják meg a családi pótlékot.

Ebből is jól látszik, nehezen tud mit kezdeni az állam az oktatás számára kezelhetetlen gyerekekkel. Ezért is növekszik a magántanulók száma.

A PPK tanára szerint fontos megkülönböztetni a magántanuló és a home school fogalmát. Utóbbi Nyugat-Európában, Amerikában gyakori, és működőképesnek tűnik.

Tanulmányok azt mutatják, hogy a szociális kompetencia ugyan olyan jól fejlődik ilyen helyzetben is, mert focizni járnak, színjátszásra és a többi.

Viszont ezek jellemzően magasan kvalifikált családok gyerekei.

Fotó:24.hu/Bielik IstvánA magántanulói státusznál viszont nincs home school, csak bemegy néha a gyerek osztályozóvizsgát tenni.

Ez pont ugyan olyan, mint amikor egy roma tanulót felmentenek a mindennapi iskolalátogatás alól, hogy „ne rontsa, ne nehezítse” a többiek tanulási folyamat. Nincs bent az iskolában, csak az osztályozó vizsgán, ahol vélhetően nem teljesít jól.

És az egyik probléma már elővetíti a következőt: nem járt iskolába, otthon se kap segítséget, vagyis egyenes az út a lemorzsolódás és a rossz életpálya felé.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Fotó: 24.hu / Bielik István
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.