AppleMark
Közélet

Ezek az urak milliókkal támogatják a Fideszt

Molnár Zoltán
Molnár Zoltán

bértollnok. 2017. 05. 12. 14:32

Az elszámoltatást sikertelenségre vezető elszámoltatási biztos is ott virít a képzeletbeli dobogón.
Korábban a témában:

Bajkai István a VII. kerület fideszes alpolgármestere, milliárdos közmegbízást is nyer olykor ügyvédi irodájával, na meg a Fidesz egyik legnagyobb adományozója. Tavaly 3,1 millió forinttal járult hozzá anyapártja büdzséjéhez – írja az Átlátszó, ami azután kezdett el turkálni a kormánypárt zsebében, hogy kiderült, félmilliárd forinttal többet költött a Fidesz idén, mint amennyi bevétele volt.

A bevétel tagdíj része 157 milliót tett ki, az állami támogatás meg rengeteget, 876,6 millió forintot. Névtelen adományozóktól 35,3 millió forint érkezett kisebb, és 11,4 millió nagyobb összegekből. És akkor itt térhetünk vissza Bajkai úrhoz, aki az SBGK Ügyvédi Iroda senior partnereként volt érdekelt egy nettó közel 5 milliárd forint keretösszegű megbízásban. Cserébe dokumentumok tízezreit kell átnézniük közbeszerzési témában.

A második helyen egyébként az egykori elszámoltatási biztos, Papcsák Ferenc áll, ő 2,1 milliót adott a Fidesznek. Girán János volt pécsi alpolgármester 600 ezret, négy fideszes EP-képviselő pedig 0,7 és 1,7 millió közötti összegeket adott a pártnak. A nem párttag Kukoda Nándor 400 ezerrel kevesebbet, 800 ezret küldött a Fidesz részére, ő a Veszprém és Tolna megyei Coopok vezetőségében foglal helyet, 2013-ban lovagkeresztet is kapott.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.