Belföld

Papcsák fideszesei segítették ki az MSZP-seket

150 millió forintos követelést enged el 60 millió forintért cserébe a zuglói önkormányzat. Az MSZP a fideszesek egy csoportjának támogatásával csütörtökön tolta át a képviselő-testületen azt a javaslatot, amely hozzájárul, hogy új tulajdonoshoz kerüljön a Bosnyák téri Mundo-projekt területe. Az ülésen volt, aki bűncselekménynek nevezte a döntést, Karácsony Gergely polgármester vétóra készül.

A Papcsák Ferenc volt polgármesterhez kötődő fideszesek szavazatával sikerült elfogadtatnia a zuglói MSZP-frakciónak azt a javaslatot, amely hozzájárul ahhoz, hogy a lengyel tulajdonos eladja a Mundo-projekt négyhektáros területét.

A zuglói önkormányzat 2006-ban adta el 4 milliárd forintért a Bosnyák téri sportpályákat és a tanuszoda telkeit a lengyel Echo Investmentnek, amely egy új városközpontot, üzleteket, irodaházakat és egy sor közcélú épületet tervezett a Csömöri, a Mosztár, a Bosnyák és a Rákospatak utca által határolt telekre.

Több évnyi tétlenkedés után 2012-ben módosították a terveket, és az ígért városközpont helyett egy szimpla dobozpláza engedélyeztetését indították el. Ám ez a beruházás sem jutott el még az alapkőletételig sem.

A lengyelek az eredeti szerződésben vállalt kötelezettségeik elmulasztása miatt mára az önkormányzat szerint 500 ezer eurós, azaz nagyjából 150 millió forintos kötbértartozást halmoztak fel.

Az MSZP-s képviselők Hajdu Flórián alpolgármester neve alatt az elmúlt hetekben azért indítottak harcot, hogy az önkormányzat járuljon hozzá a Mundo-telek továbbadásához. A Bayer CFE Zrt. a lengyelek plázaépítési elgondolását vinné tovább, és egy hatalmas parkolót is építene a bevásárlóközpont mellé.

A javaslat lényege, hogy az önkormányzat elengedné az Echo Investmenttel szemben fennálló követeléseit, sőt egy egyszeri 60 milliós összegért cserébe lemondana a beruházással kapcsolatos későbbi követelések lehetőségéről is: az új szerződés szerint az önkormányzat lemond minden esedékes, múltban esedékessé vált, vagy jövőben esedékessé váló követeléséről, és mentesíti a beruházót minden eddigi kötelezettségétől és felelősségétől.

A 24.hu információi szerint a képviselő-testületben lezajlott vitában az is elhangzott, hogy a javaslat bűncselekmény gyanúját veti fel. Az önkormányzat által készített, az államháztartási törvényre alapuló jogi szakvélemény is ezt támasztja alá.

A szakvélemény szerint a hatályos vagyonrendelet kimondja, hogy az önkormányzat nem mondhat le teljes egészében a szerződésekben garantált kötbérköveteléseiről.

A Fidesz elvileg elutasította a javaslatot, és a szavazás után Karácsony Gergely, a XIV. kerület polgármestere is beígérte, hogy megvétózza a döntést, Várnai László, a Civil Zugló Egyesület képviselője pedig közleményben jelentette be, hogy hűtlen kezelés gyanújával feljelentést tesz a rendőrségen.

A kormánypárti frakció három tagja, a Papcsák Ferenchez kötődő csoport azonban nem törődött a fideszes frakciófegyelemmel. A néhány hete leváltott választókerületi elnök emberei a pártálláspont ellenére beálltak az MSZP-s indítvány mögé, amelyet a szocialisták csak hármójuk és egy jobbikos képviselő támogatásával tudtak átverni.

A név szerinti szavazás előtt a Fidesz vezetése frakciómegbeszélést hívott össze, ahol próbálták meggyőzni a csoportot, de nem jártak sikerrel. Az MSZP-vel való együttműködésnek azonban egyelőre nem lesz következménye. Jelen Tamás, a Fidesz új választókerületi elnöke a 24.hu kérdésére azt mondta, egyéni képviselőkről van szó, ezért saját belátásuk szerint dönthettek az ügyben.

Az Echo Investment vitatja a kötbér jogosságát

A 40 milliárd forint értékű Mundo-projekt befektetője, a lengyel Echo Investment megkérdőjelezi a Zuglói Önkormányzat által megállapított kötbérfizetési kötelezettségeket, de bízik abban, hogy a lakosság, a helyi vállalkozások és minden érdekelt fél javára rendezni tudják a felek a beruházás kapcsán felmerült vitás kérdéseket. A cég a 24.hu-hoz eljuttatott közleményében visszautasít minden olyan állítást, amely vállalatunkat teszi felelőssé a projekt jelenlegi állásáért, bár azt elismerik, hogy a tulajdonosi körben történt változás nyomán maga az Echo Investment lépett vissza 2015-ben a projekttől. Ennek ellenére, hogy továbbra is minden eszközzel támogatják a Mundo befejezését, és előrehaladott tárgyalásokat folytatnak egy helyi fejlesztő vállalattal, aki ehhez minden szükséges tapasztalattal és erőforrással rendelkezik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik