Közélet

Elfelejtette a Fidesz, hogy ne lopj! – Olimpikon üzent Orbánnak

Tóth Richi
Tóth Richi

Na, ugye. 2017. 04. 17. 18:38

Nyílt levelet írt Orbán Viktornak Kovács Tamás mesteredző, a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli tagja.

Azzal kezdi, hogy megkapta a nemzeti konzultációt, de nem küldi vissza, mert értelmezhetetlen, általános kérdéseket feszeget és helyette fogalmazzák meg a kérdésekre a válaszokat.

„Ebben az országban nem rezsit kell csökkenteni, hanem normális munkabéreket, nyugdíjakat kell adni az embereknek és felzárkóztatni a béreket, nyugdíjakat osztrák, német szintre”, írta.

Majd bevallotta, 1990-ben Antallra, 1994 óta mindig a Fideszre szavazott nemzeti érzelmű polgárként.

(Az alábbi részt változtatás nélkül közöljük.)

de 2014-es választások után történt valami…megváltozott a Fidesz politikája, morálja, becsülete, és tovább fokozta az amúgy is megosztott magyar társadalom kettészakadását. Elfelejtette a Fidesz, mint kereszténydemokrata párt Isten intelmeit tízparancsolatában , hogy: ne lopj, ne hazudj és mások becsületében kárt ne tégy, valamint mások tulajdonát ne kívánd!!! Két éve a kommunista rendszer uszításai jutnak eszembe, amikor csak azt hallom és látom az óriás plakátokon, tévében,rádióban, sajtóban, hogy: EU, Brüsszel, Gyurcsány, multik, migránsok, Simicska, Soros,MSZP, MSZMP, Jobbik mindenki ellenünk van, ezek mind hibásak a kialakult helyzetért, ezzel megosztva a társadalmat, embereket, családokat, barátokat egymás ellen fordítanak, elbutítva az embereket, ellenvéleményt nem tűrő hangon, egymásnak ugrasztva, gyűlöletet szítva….hová vezet ez?? …mi lesz ennek a vége??…csak egy vélemény lehet ebben az országban…??? ..a Fidesz véleménye…???

Kovács kardozóként három olimpián vett részt, 1968-ban Mexikóvárosban és 1972-ben Münchenben tagja volt a bronzérmes csapatnak (utóbbin egyéniben hatodik lett), felnőttként világbajnokságon egy arany-, négy ezüst- és három bronzérmet szerzett. A magyar válogatottnak tizennégy évig volt kapitánya (1986-2000).

A sportvezető mellett a Dechatlon ügyvezetője is üzent a miniszterelnöknek, szerinte aljasul előjön az uszítás, meg is írtam, miért.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Charleroi, 2017. szeptember 19.
A Ryanair ír légitársaság repülőgépei a belgiumi Charleroi repülőtéren 2017. szeptember 19-én. A cég több mint 2000 járatát törölte, ebből 143 Belgiumból induló járatot pilótahiány, a légiforgalmi irányítás kapacitásának szűkössége, a sztrájkok, a kedvezőtlen időjárás, valamint a személyzet szabadságának kötelező kiadása miatt. (MTI/EPA/Stephanie Lecocq)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.