Közélet

A Jobbik és a baloldal összefogásával a kimaradók járnak jól

Reiner Roland
Reiner Roland

politikai elemző. 2017. 01. 06. 12:30

Korábban a témában:

A hazai ellenzék politikai megszerveződésének egyes kérdései mára egyre gyakrabban gumicsontokká válnak: rendszeres időközönként felveti őket valaki, hogy aztán a sokszor hallott reakciók lefutásával néhány napig kitöltsék a napirendet. A két legstabilabb, legtöbbször visszatérő ezek közül a választási bojkott meghirdetése, valamint a Jobbik és baloldal választási szövetségének felvetése – mint a Fidesz-rendszer leváltásának kulcsa. Utóbbinak ezúttal Medgyessy Péter korábbi kormányfő december végi nyilatkozata adott új lendületet, de a kétoldali ellenzék esetleges összeállásáról már hetek óta cikkeznek a kormányhoz közeli lapokban is.

Mindkét felvetés már legalább 4-5 éve, az előző kormányzati ciklus óta napirenden van, dacára annak, hogy nem igazán történik olyan esemény, ami a körülményeket alapjában változtatná meg. Egy-egy értelmiségi vagy (jellemzően már nem aktív) politikusi megszólalás a média és a véleményformálók figyelmét ugyan felkelti, ám választói szemmel sokkal inkább a változatlanság, az egy helyben járás látszatát kelti. A pártok körüli szakértői, értelmiségi közeg elengedhetetlen az eredményes, innovatív és reflexív politizáláshoz, ám a kizárólag nekik való megfelelésnek súlyos következményei lehetnek.

Alapvetően három szempont garantálja, hogy az elképzelések ne teljesüljenek, ugyanakkor a gondolkodás látszatát megteremtsék, tényleges következmény, politikai cselekvés nélkül. Az első szempont, hogy az abban potenciálisan részt vevők között sincs eleve egyetértés az akciókról: pártok között, de még akár párton belül is különbözőek a vélemények, jó megoldás-e a bojkott, előnyei vagy veszélyei-e a hangsúlyosabbak. A baloldal-Jobbik együttműködésnek a megítélése a pártok vezetői, országosan ismert politikusai között egységes: mindkét fél elképzelhetetlennek tartja. A hozzájuk közelálló értelmiség mégis időről időre felveti ezt az opciót – számukra ez talán csak gondolatkísérlet, de látható, hogy ennek több napon át zajló nyilatkozatzápor és elhatárolódás a következménye. Részben fenntartja ugyanakkor ezt az elképzelést az a tény, hogy az országos vezetés és helyi politikus viszonyában lehet nézetkülönbség. A helyi politikusok ugyanis lokális fókusszal nézhetik a körülöttük zajló folyamatokat – ezen a szinten, egy-egy esetben akár tényleg lehet realitása a bal és jobboldali ellenzék egymásra találásának, ám ennek oka, háttere éppen az országos, „hivatalos” politikától való távolság – azaz, hogy itt a jelölt személye és nem párthovatartozása számít.

A másik közös jellemző, hogy ha az ellenzéki pártok között létre is jönne valamilyen megegyezés, az akció sikeressége korántsem csak rajtuk múlik.

A baloldal és Jobbik esetleges együttműködését, még ha politikusi szinten meg is valósulna, a szavazók közel sem biztos, hogy elfogadnák, követnék.

Ami a választási bojkottot illeti, ebben az esetben a Fidesz-KDNP, illetve a nemzetközi közösség felé lenne kiszolgáltatva az ellenzéki térfél: semmi garancia nincs ugyanis arra, hogy akár a kormánypártok kihátrálnának egy ilyen választásból, akár a nemzetközi intézmények kényszerítő erővel tudnának fellépni. A döntések politikai következményei tehát súlyosak és nem visszafordíthatók.

Végül a harmadik, döntő szempont, ami mindkét elképzelés teljesülésének akadálya, az, hogy

a kimaradók politikai haszna igen magas – azaz amelyik szereplő nem követi a többieket, végső soron jobban járhat.

Ha a baloldal és a Jobbik például összefog, akkor a legradikálisabban Jobbik-ellenes baloldali párt begyűjtheti az összes olyan baloldali-liberális ellenzéki voksot, amelyik elutasítja a fenti együttműködést (a Demokratikus Koalíció igen régóta építi ezt az önképet, politikusai például nem is vesznek részt olyan rendezvényen, ahol van jobbikos résztvevő).

Hasonló az ellenzéki térfél jobboldalán is lejátszódhat: a néppártosodás után egy, a baloldallal összefogó Jobbik mellett egészen biztosan lenne annyi tér, hogy egy új radikális jobboldali párt megmérettesse magát. Szintén megvan a kimaradással járó előny egy bojkott esetén is: az a párt, aki mégis elindul, egymaga megszerezheti az ellenzéki szavazatok egy jelentős részét – maga mögé állíthatja azokat a választókat, akik maguk sem értenek egyet a bojkottal. Ezen a ponton tér el talán leginkább a véleményformálók elképzelt forgatókönyve és a jelenlegi helyzetből kiinduló politikai realitás.

Mindez két következménnyel jár a hazai politikai életre nézve. Az egyik, hogy a politizáló ellenzék nem nyerhető vitákat folytat újra és újra, ezáltal napirenden tart egy-két olyan megoldást, amiről azt lehet állítani: jobb, mint a reális alternatívák bármelyike. Így viszont nem lesz olyan nyugvópont, amit követően az ellenzéki politizálás fókusza kizárólag a választók felé fordulhatna. Ahogy a 2013-14-es időszak megmutatta, a baloldali politikai ellenzék erősen ki van téve saját holdudvarának: ’13 őszén az október 23-i tüntetés képes volt újranyitni az addigra látszólag révbe ért ellenzéki tárgyalásokat.

A baloldali ellenzék instabilitását ugyanakkor részben éppen az a tény adja, hogy saját maga felé sem tud felmutatni egységes játékszabályokat – még most, több mint hat és fél évnyi ellenzéki lét után sem egyértelműek a közös politizálás alapvető határai. Ha eldöntött tény lenne a 2018-as választáson való részvétel és az ahhoz vezető út – legyen szó előválasztásról, deklarált külön indulásról vagy tárgyalásos együttműködésről – akkor a baloldali pártok jóval kevésbé lennének kitéve annak, hogy újra és újra olyan forgatókönyvről kelljen beszélniük, amikkel nem is számolnak.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Illustration of a long shadow European Union flag with  a no trespassing signal
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.