Salgótarján, 2016. augusztus 1.
A kormány kényszerbetelepítés elleni népszavazáson való részvételre felhívó óriásplakátja Salgótarjánban 2016. augusztus 1-jén.
MTI Fotó: Komka Péter
Közélet

Lakner: Már most eldőlhet a 2018-as választás is

24.hu
24.hu

2016. 09. 12. 06:57

A kormány nyilván arra törekszik majd, hogy ez megszüntethetetlen téma legyen. Köztudott, hogy Magyarországon nagyon erős az idegenellenesség. Így, amikor témává vált, hogy befogadó országgá kell-e válnunk vagy sem, a kormány számára egyértelmű volt a válasz.

– mondta Lakner Zoltán a Hvg.hu-nak arról, hogy Orbán Viktor szinte csak a migránsokról volt hajlandó beszélni a balatonfüredi kihelyezett frakcióülésen. Szerinte ez a téma pont azért tud jól működni, mert nemhogy váltásra nem kényszerítette a kormányzati retorikát, de még keményebbé tette azt, mert az ezzel kapcsolatos elképzelések eddig is részei voltak a kormányzati világképnek.

Lakner szerint megváltozott a világ, pedig az ellenzék még mindig mintha egy 15 évvel ezelőtti Európáról beszélne.

Ma már nem azért kell küzdenie a magyar miniszterelnöknek, hogy a saját érvrendszerének a létjogosultságát elfogadtassa Európával. A szövetségesek toborzásánál tart.

Szerinte a kormány lát veszélyforrást a nagyobb tiltakozásokban, de eddig mindegyik szomorú véget ért.

A kifárasztás a legfontosabb stratégiai eszköze ezen a téren a kormánynak. Ha szarkasztikusan akarok fogalmazni: megvárja, míg a tiltakozók maguktól összevesznek egymással.

Lakner azt mondja, hat év után sem sikerült az ellenzéknek kitalálnia, mi lesz az a platform, amelyen keresztül a kormányt kritizálják majd. Mert önmagában az “Orbán takarodj!” nem elég.

Valaminek a végén vagyunk. A 2002-es és 2006-os választások MSZP-SZDSZ szavazótábora soha többé nem áll össze, az a tábor nincsen már, csak a romjai. Vannak viszont parlagon heverő választópolgárok, akikhez sem a Fidesz, sem a Jobbik, sem az úgynevezett demokratikus ellenzék nem tud eljutni.

De szerinte a Jobbik sincs jobb helyzetben, mint a baloldali, vagy liberális ellenzék.

Nem hiszem, hogy a Jobbik előzési távolságon belül lenne. Ma nem az a kérdés, ki a váltópárt, hanem az, hogy van-e, lehet-e ilyen. Az MSZP ezt megközelítette 2012 táján, a Jobbik pedig 2015-ben, amikor nagyon közel álltak ahhoz, hogy váltópártnak tekintsék a szavazók.

Beszélt arról is, mit várhatunk a sűrű október másodikai vasárnapon, amikor Ausztriában elnököt választanak, Magyarországon pedig népszavazás lesz.

Ha Orbán egy erős politikai felhatalmazással zárja a vasárnapot, Ausztriában győz a Szabadság Párt jelöltje és még több németországi tartományban előrenyomul az AfD, akkor a radikalizmus-mérsékeltség és a nyitott-zárt társadalom tengelye még az eddiginél is meghatározóbb kategóriákká válnak Európában.

Lakner szerint október 2-án eldőlhet a 2018-as választás is. A Fidesz onnantól egy sikeres népszavazásra hivatkozva nagyon sok mindent megtehet, az ellenzéket pedig folyamatos presszió alatt tarthatja, hogy még arra sem tudták rávenni a szavazóikat, hogy otthon maradjanak.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.