Közélet

Mégis támogatja az MSZP a Jobbik kezdeményezését a levélszavazásról

24.hu
24.hu

2016. 08. 11. 11:26

Néhány napja még hallani sem akartak a rendkívüli ülésnapról, mert szerintük a radikális párt a Fidesszel fúj egy követ.

Míg néhány napja még a vitától is elzárkóztak, szerdán jelezte az MSZP-frakció vezetése a Jobbiknak, hogy képviselőik aláírásukkal támogatják, hogy augusztus 18-án rendkívüli ülésnapot hívjanak össze a külföldön dolgozó választópolgárok levélben való szavazásának kérdéséről.

Azok, akik magyarországi lakcímmel rendelkeznek, a határon túli kettős állampolgárokkal szemben nem szavazhatnak levélben, csak a külképviseleteken. A Jobbik ötpárti egyeztetést kezdeményezett a hátrányos megkülönböztetés feloldására, de múlt pénteken az MSZP közölte, ebben nem hajlandó részt venni, mert szerinte a Jobbik egy követ fúj a Fidesszel.

Tóth Bertalan szerdán már azt mondta: nem ugranak el a munka elől, ha a magyar választók egyenlő szavazati jogáról van szó. A pártok közötti egyeztetésen viszont nem vesznek részt, de a rendkívüli ülés összehívását támogatják. A Népszabadság úgy tudja, azért változtatták meg véleményüket a szocialisták, mert rájöttek, ha most megadják a levélszavazás lehetőségét, az 2018-ban is érvényes lesz, a 4-500 ezer külföldön élő választó pedig érdemben befolyásolná az eredményt.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.