Közélet

Itt vannak a felvételi ponthatárok

felveteli(210x140).jpg (Array)
felveteli(210x140).jpg (Array)

A Felvi.hu közzétette a 2016 szeptemberében induló képzések felvételi ponthatárait. A pontokat itt tudja megnézni.

A BME-n nagyon magas pontszámok voltak

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) idén is magas felvételi pontszámokat állapított meg. 5240 hallgató kezdheti meg tanulmányait a intézményben; alapképzésben az állami ösztöndíjas hallgatók átlagpontszáma meghaladja a 415-öt – közölte a BME kedd este az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a Műegyetem alapképzéseire felvett jelentkezők átlagpontszáma magas maradt “a kedvezőtlen demográfiai folyamatok ellenére is”: állami ösztöndíjas képzési formában ez 415,2, önköltséges formában felvettekkel együtt 412,2 pont.

Jelentősen nőtt az angol nyelvű képzésben tanulók száma, mivel a Stipendium Hungaricum Ösztöndíj keretében a világ minden részéből több mint kétszáz jelentkezőt vettek fel. Nagy többségük a több hallgatói munkát kívánó mesterképzésre jelentkezett, doktori képzésre 29 embert vettek fel.

67 százalék jutott be

Az idén felsőoktatásba jelentkező több mint 111 ezer diák mintegy 67 százalékát felvették valamelyik egyetemre, illetve főiskolára, majdnem 4 százalékkal többet mint tavaly – mondta Palkovics László oktatási államtitkár kedd este az MTI-nek.

Tájékoztatása szerint a felvételt nyert hallgatók 76 százaléka államilag finanszírozott, 24 százaléka költségtérítéses képzésben kezdheti meg tanulmányait.
Palkovics László a legnépszerűbb szakok között a pedagógusképzést említette, ahol 13-14 százalékkal volt magasabb a jelentkezés. Ezen belül kiemelkedett az óvodapedagógus és a kisgyermeknevelő pedagógus. Jelentős növekedés tapasztalható a gazdálkodástudomány területén, valamint az informatikai képzéseknél – közölte.

Ezekre a képzésekre többen is nyertek felvételt .  Az oktatási államtitkár szerint úgy tűnik, hogy az elmúlt az időszakban azok a lépések, amelyek az informatikai szakmák népszerűsítését célozták, eredményesek voltak. Kiemelkedően sokan kerültek be informatikai szakokra.

Palkovics László szerint 41 szaknál határozták meg idén is előzetesen a ponthatárokat, ezek közül több szaknál csökkentek az előző évihez képest a ponthatárok. Példaként a pénzügy-számvitel szakot említette, ahová így több hallgató kerülhetett be.

Az ELTE a legnépszerűbb

Ismét az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) a legnépszerűbb felsőoktatási intézmény, ahol 8278 hallgató kezdi meg tanulmányait szeptemberben, köztük több mint 1000 leendő tanító, valamint általános és középiskolai tanár; az ELTE-n idén a tavalyinál is több elsőévest várnak – közölte a felsőoktatási intézmény kedd este az MTI-vel.

Az ELTE tájékoztatása szerint az egyetemen – ahová minden ötödik jelentkező beadta kérelmét – az elsősök 84 százaléka nappali tagozatos lesz, 77 százalékuk alap- és osztatlan képzésben vesz részt.

Mint írták, az ország elsőszámú pedagógusképző intézményeként az Eötvös Loránd Tudományegyetemnek kiemelten fontos, hogy a felvettek negyede (2240 diák) a pedagógusképzésben kezdi meg tanulmányait, köztük 1031-en mint leendő tanítók. Az osztatlan tanárszakokra felvettek száma idén is növekedett: 2016-ban 579-en iratkozhatnak be.

Kitértek arra is, hogy a növekedő tendencia a képzési kínálat bővülésének is köszönhető: idén már a bolgár-, a holland-, a kínai-, valamint a média-, mozgókép- és kommunikációtanári szakpárt is elindítja az egyetem. Az osztatlan tanárképzések átlag ponthatára a meghatározott minimumot messze meghaladó 378 volt, a tavalyi évhez hasonlóan idén is az angol nyelv és kultúra osztatlan tanári szak bizonyult a legnépszerűbb párosításnak.

Kari bontásban a legtöbb új felvett a bölcsészkarra (BTK, 1820) érkezik, a második a Természettudományi Kar (TTK, 1220), a harmadik pedig a Pedagógiai és Pszichológiai Kar (PPK, 1006). Jelentősen növekedett a Tanító- és Óvóképző Karra felvettek száma (700-ról 828-ra), mely elsősorban a pedagógus életpálya modell kisgyermeknevelőkre való kiterjesztésével magyarázható. Alap- és osztatlan képzésben a legtöbb új hallgatót a BTK (1369), a TTK (875), valamint az Állam- és Jogtudományi Kar (ÁJK, 745) fogadja. Az ELTE legnépesebb szakja idén a programtervező informatikusoké (636), őket követik a jogászok (613).

Az ELTE-n idén szükséges legmagasabb ponthatár 480 volt, ezt annak kellett elérnie, aki biológia-fizika szakos tanárnak kíván tanulni. Tizenkét szakon volt szükség 450-nél több pontra a sikeres felvételihez. Az átlag ponthatár a legmagasabb a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karon (406), a PPK-n (363) és a BTK-n (346) volt. A jelentkezők átlagpontszáma a pszichológia (464), szabad bölcsészet (450), anglisztika (445), alkalmazott közgazdaságtan (445), germanisztika (440) szakon volt a legmagasabb.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik