Közélet

Kezdődik Tusványos, szombaton Orbán is felszólal

orbán viktor tusványos (Array)
orbán viktor tusványos (Array)
A miniszterelnök két éve itt dicsérte Törökországot, és deklarálta, hogy Magyarországon is illiberális állam épül.

Szerdán délelőtt kezdődnek az erdélyi Tusnádfürdőn a 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szakmai-közéleti programjai. A rendezvényen szombaton Orbán Viktor is felszólal.

A miniszterelnök 2014-ben itt deklarálta, hogy Magyarországon „illiberális államot” építenek, megemlítve, hogy vannak a világban olyan országok, amelyek „nem nyugatiak, nem liberálisok és talán nem is demokráciák, és mégis sikeresek”, példaként említve egyebek mellet Kínát, Oroszországot, valamint azt a Törökországot, ahol múlt pénteken puccsal próbálták sikertelenül megdönteni Recep Tayyip Erdogan hatalmát, amit hatalmas tisztogatási hullám követett.

Az idei rendezvényen az első fórumot „Milyen Európát akarunk? – Van-e közép-európai keresztény vízió Európa számára?” címmel tartják. A hét folyamán számos magyarországi és erdélyi politikust, köztük a Kárpát-medencei magyar pártok vezetői várják a Tusványosként is emlegetett táborba, ahol koncerteket is tartanak. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik