Budapest, 2009. október 20.
Kovács Attila 1990. június 18-án készült felvételén Orbán Viktor beszédet mond az Országgyűlés ülésén. Bemutatták az MTI Kor-képek című fotóalbum sorozatának hatodik darabját, amely a rendszerváltás és Antall-kormány időszakát eleveníti fel. Az Országgyűlési Biztos Hivatalában kiállítás is nyílt a Kor-képek 1989-1994 képanyagából. A november elejére a könyvesboltokba kerülő kiadvány 264 felvételt tartalmaz, ebből 250 származik az MTI archívumából.
MTI Fotó: Kovács Attila
Közélet

Orbán pártja is kockásinges volt, de már elmúlt

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2016. 03. 30. 14:46

Elég felidézni, hogy a FIDESZ 28 éve azért jött létre, hogy „a politikailag aktív, radikális, reformer ifjakat tömörítse.”

Születésnapos múltidézésként álljon itt néhány töredék, a szövetség létrehozásáról szóló nyilatkozatból.

„Alulírott magyar állampolgárok, alkotmányos jogainkkal éve, megalakítjuk a Fiatal Demokraták Szövetségét. A kezdeményezés célja: új, önálló és független ifjúsági szövetség létrehozása, amely tömöríti a politikailag aktív, radikális, reformer ifjúsági csoportokat és egyéneket. Úgy gondoljuk, hogy jelenleg az ifjúság tényleges politikai tagoltsága és ennek szervezeti megjelenítése között szakadék tátong.”

A Fiatal Demokraták Szövetsége politikai alapelvei közé sorolta, egy olyan új Magyarország felépítését,

 – amelyben olyan gazdasági modell működik, ahol a magán-, az önkormányzati és az állami tulajdon arányait a gazdasági racionalitás szabályozza;

– amelyben a demokrácia szabályainak megfelelően az egyéni és csoportérdekek szabad szerveződésen alapuló képviseletet nyernek;

– amelyben megfelelő intézményrendszer segíti elő a gazdasági hatékonyság és a szélesen értelmezett társadalmi esélyegyenlőség – állandó konfliktusokon keresztül megvalósuló – hosszú távú egyensúlyát, lehetővé téve a gazdasági versenyben lemaradt csoportok támogatását és felzárkóztatását, a társadalmi szolidaritás elve alapján;

– amelyben az egészséges öntudatát visszanyert nemzet képes hatékonyan fellépni az államának határain kívül rekedt magyarság érdekében, s a nemzeti függetlenség, valamint a Kelet-Közép-Európa népeivel való szolidaritás elvei alapján képes közreműködni egy demilitarizált és egységes Európa eszméjének megvalósításában.

1988. március 30-án 37 fiatal gondolta úgy,

hogy Magyarország társadalmának és a magyar nemzetnek súlyos és valószínűleg elhúzódó válságidőszakában vagyunk. A ma fiatal generációinak semmiféle felelőssége nem lehet azokért a tegnapi hibás döntésekért, amelyeknek következményeit nagyrészt már ma is ők viselik. Van viszont felelősségük a jövőt befolyásoló mában, és van joguk is, hogy saját jövőjük alakításába az általuk választott módon beleszóljanak! Egyre többen hívják fel a figyelmet arra a veszélyre, amelyet a válság mélyülése mellett a társadalom integrálatlan volta jelent.

Akkor a Fidesz-alapítói úgy vélték, ahhoz, hogy a társadalom cselekvéseit ne értelmetlen indulatok vezéreljék, szükség van az állampolgári felelősséget erősítő, az érzelmeknek kollektív bölcsességgel gátat szabó és formát adó autentikus társadalmi szerveződésekre is. Mindezek alapján nem is tűnik olyan elvetemült ötletnek, hogy tanárok, diákok, szülők éppen a Fidesz 28. születésnapjára időzítették “vadsztrájkjukat”.

A szövetség alapítását felidézni, a nyilatkozat szövegét mai kontextusban vizsgálni persze lehet, de körülbelül annyi értelme van, mint azzal ünnepelni a Fidesz születésnapját, hogy ’89-ben egy tévéműsorban Bodrogi Gyula elénekli, miért szavazott az akkori Fideszre.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.