Közélet

A kormányzati kerekasztal szerint szükség van a Klikre

24.hu
24.hu

2016. 03. 08. 13:38

Egyetértés mutatkozott a köznevelési kerekasztal keddi ülésén abban, hogy a jövőben is szükség van az állami intézményfenntartóra – állapították meg a tanácskozás résztvevői.

Palkovics László oktatási államtitkár a kerekasztal keddi budapesti ülésének szünetében tartott sajtótájékoztatón elmondta: megkezdték az intézményfenntartó július 1-i átalakításával összefüggő kérdések megbeszélését. Jelezte, hogy délután megtárgyalják a civil közoktatási platform 12 pontos követelését is.

Az államtitkár a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének követeléseiről azt mondta: meg fogják vizsgálni a tömörülés felvetéseit is.

Pölöskei Gáborné, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ új vezetője arról számolt be, hogy a központ tartozásainak rendezését megkezdték, első ütemben 8,6 milliárdot utaltak át a tankerületeknek, és 90 ezer számlát fizettek ki. Szerinte nagyon gyorsan szeretnék a tartozásokat rendezni, ez az alapja a normális működtetés megvalósításának. Azt is elmondta, hogy következő lépésként pár héten belül keretet kapnak az iskolák, amely a mindennapi működéshez ad számukra mozgásteret. A keretet, ahol kártyarendszer működik, arra utalják, ahol készpénzrendszer van, ott ilyen módon kapják meg.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.