Közélet

A német önkormányzat átvenne a Kliktől egy iskolát Tatabányán

Egy 270 fős általános iskolát átvenne a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól (Klik) a Tatabányai Német Nemzetiségi Önkormányzat. Ehhez hozzájárult a város képviselő-testülete, egyúttal kötelezettséget vállalt az esetleges működési hiány pótlására, mondta el a polgármester pénteken az MTI-nek.

Schmidt Csaba (Fidesz-KDNP) tájékoztatása szerint az iskola Tatabánya egyik német nemzetiségű városrészében, Felsőgallán működik. Az intézmény összes tanulója a német nemzetiségi nyelvoktató program szerint tanul, a nyelvi bontás miatt az átlagos iskoláknál alacsonyabb csoportlétszámban.

A nemzetiségi törvény szerint a nemzetiségi önkormányzatok tarthatnak fent óvodát és iskolát, ehhez az állami költségvetés átlagbéralapú támogatást nyújt, valamint az egyházi fenntartókhoz hasonlóan tanulónként 160 ezer forint működési támogatást igényelhetnek.

A képviselők elé került előterjesztés szerint az országban 2014-től 11 iskola került helyi német nemzetiségi önkormányzatok fenntartásába. A tapasztalatok szerint az átvett iskolák finanszírozására – a működtetésben részt vevő önkormányzatok támogatásával együtt – a korábbihoz képest 20-30 százalékkal magasabb összeg jut.

“Az iskola finanszírozási helyzete lényegesen javul, az intézménnyel kapcsolatos hatáskörök újra egy helyi szinten választott önkormányzati testület hatáskörébe kerülnek” – hangsúlyozták a dokumentumban.

A szóban forgó iskola átvételéhez a 2016/2017-es tanévtől hozzájárult a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata, az átadásról szóló döntést az Emberi Erőforrások Minisztériumának illetékes államtitkára hozza meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik