Közélet

Párttársai szerint a Fidesz felé közeledhet Hiller István

hiller-istvan(650x433).jpg (Array)
hiller-istvan(650x433).jpg (Array)

A Magyar Nemzet információi szerint komoly ideológiai vita alakult ki az MSZP szombati tanácskozásán amiatt, hogy Hiller István a napokban a párt hivatalos álláspontjától eltérő nyilatkozatot tett a kerítésről. Ahogyan korábban beszámoltunk róla, Hiller az InfoRádióban azt mondta: „Én nem szeretem, hogy az országunk határán kerítés van, csak már mondjon valaki ennél jobbat.”

A lap értesülései szerint a legélesebb kritikát Lendvai Ildikó és Steiner Pál fogalmazták meg, Hiller pedig azzal érvelt, hogy a szocialistáknak észre kell venniük, hogy a világ változik, a menekültválság is megmutatta, hogy jobbra tolódik. Hiller nem akar a Fidesz „látszatellenzéke” lenni, de úgy látja: csak akkor fognak kiegyenlítődni a pártok közötti különbségek, ha az MSZP megérti a világban végbemenő változást.

Tóbiás József pártelnök szintén kritikával illette Hiller Istvánt, ugyanakkor nem utasította el, hogy az MSZP-nek változnia kell, ám határozottan kijelentette: a szocialistáknak nincsen útjuk a Fidesz irányába.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik